Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
Majd 1945. április 2-án értünk Király hid a-Bruck részre. Ott egy erdő felé vitt az út befelé. Az úton megálltunk ott pihenőbe, mondván, hogy előre mennek valakik, akik megnézték, hogy mil)en a terep, hol lehetne letáborozni. Az volt, hogy innen tovább nem megyünk. Nem megyünk át a régi magyar határon. Mivel egész éjjel mentünk, én ottan egy bombatólcsérbe belefeküdtem. Jó idő volt, sütött a nap, el is aludtam. Majd egy óra múlva fölébredtem, azt álmodtam, hogy nagy légicsata volt. Mikor fölébredek, hát nincsen senki. Megijedtem, hogy egyetlen egy lelket nem láttam. Én néztem már jobbra, balra, mintegy 600 méterre egy erdőszegély volt. Ott láttam ilyen katonaruhás embereket járkálni, elindultam arra. És akkor megtaláltam ott a leventéket. Azt mondják, hol voltam. Mikor jelentkeztem a parancsnoknál, hát azt mondja, a lovamat már oda is adták valakinek, azt hitték, megszöktem. Dehogy szöktem, mondom, hát lefeküdtem egy bombatölcsérbe. Nem szóltam senkinek s elaludtam, azt álmodtam, hogy nagy légicsata volt. Azt mondja, nem álom volt, mert az volt, azért jöttek onnan el, ahogy lövöldöznek egymásra a gépek, nehogy valakit érjen. És akkor aztán ott a Lajta parton megálltunk. Kifogtam a lovat, mert visszaadták a lovat. Ugyanis már előtte odaadták egy másik leventének, azt hitték, hogy elszöktem. Hát most már visszaadták. Kifogtam őket, aztán ott mindenki csinált kis bunkert magának. Én is akartam csinálni, de sehogy se sikerült. Aztán aláfeküdtem a kocsinak. Mert aztán már minden félórában jöttek a repülők, az orosz repülők, géppuskáztak is közénk, de nem ért senkit sem ottan. A vízbe szinte úgy puttyogott a lövedék, ahogy ment a gép, a Lajta vizébe belevágódott a lövedék. Jól csináltam mindig, egy nagy fának álltam, mikor jött a repülő, akkor mindig úgy álltam, hogy a fa védjen. Ott voltunk április 3-án is. Akkor jött ottan 4 vagy 5 személy civilben. Kereszt- fűrész volt náluk, balta, és ottan nézegettek bennünket. Meg is kérdezték ottan tőlük, hogy mit akarnak. Azt mondják, hogy ők kijöttek volna ide fát vágni. Azt mondják döntögetni akarták elfele a fákat. Gyanús volt nekünk, hogy nem azok ezek.22 Ezek valami mások, de jól beszéltek magyarul. Hát másnap reggel hajnalban, 4 óra fele jöttek ám az oroszok, hogy azonnal menjünk innen elfele, mert itten nagy csata lesz. Mindjárt észrevesznek bennünket a németek, azok hozzáfognak lövöldözni. Hát ott találkoztunk az egyik favágóval, hát azok már felderítést végeztek. Azt nézték, hogy van-e nálunk fegyver, meg egyéb dolog, hogy milyen erővel jöjjenek oda. Látták, hogy mi munkaszolgálatosok vagyunk, meg csak leventék, tehát fiatalok. így aztán mindenkit hajtottak, illetve mondták, hogy menjünk elfele innen. Ahogy megindultunk, befogtam a lovat, megindultunk. Nem is soká bizony először géppuskáztak bennünket, majd hozzáfogtak aknázni. Ott volt már, tudja az ördög, hány fogat, mert nemcsak mi voltunk, más alakulatok is voltak. De bizony tudtommal tán 2 vagy 3 fogat ment, a többit mind kilőtték. Én is beszaladtam egy ilyen kátyúba, ilyen lapos részbe. A szántáson víz volt, egy kis víz volt, de hát ameddig meg volt szántva az el volt ázva. Belesüppedtek a lovak térdig, ki is voltak állva, mert vágtában mentünk. A kocsi meg volt rakodva egyéb dologgal. Leraktam róla a sok cuccot, nagyobb részit, de nem bírták a lovak kihúzni. Közben az akna sivalko- dott. Többször elfeküdtem, ahogy raktam lefele. Megharagudtam, kinyitottam egy zaboszsákot, kiöntöttem ott belőle a zabot, beletettem 6 vagy 7 db kilós húskonzervet, az is volt a kocsin. Meg volt egy láda, ez vagy kétszer leesett. Mindig föltettem, mikor 22 Közismert, hogy a fronton átjártak magyar katonaruhában, vagy civilben román és szláv katonák, akik nemcsak felderítést végeztek, de bomlasztó propagandát is kifejtettek. Ők hiresztelték, hogy aki megadja magát, nyomban hazamehet a családjához. 63
