Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
nyal elintéztük, hogy hozunk mi a Hanságból, — mert ott volt nekik sok szénájuk — haza szénát. Ugyanis volt nekik vagy 10 fejős tehenük, de már széna nem volt a pajtában. 4 szánkó szénát hoztunk, abból egy szánkó a mienk volt, 3 az övék, 3 szánkóval beraktunk a pajtába. Az 1 szánkót meg összeraktuk baglyába, abból etettük a lovakat, meg az egy tehenet, ami volt.” (Kovács Dávid) „Komáromból január 1-jén indultunk tovább Mosonmagyaróvár térségébe, Horvátkimlére, itt a század egy majorban volt elhetyezve (Rábl major). A zászlós egy közeli tanyán (ami egy szép villaszerű épület volt) keresett szállást, ez kb. 2 km-re volt a majortól. A tulajdonosa fia volt a Rábl major tulajdonosának, akit az apja kitagadott és 100 hold földdel kielégített, mert nem a családhoz méltóan nősült. Egy tanítónőt vett el feleségül. Az otthontól való távollétem, keserűségem talán e pár hónap itt töltött idő felejtette el. Nagyon jó sorom volt. A századhoz nem kellett átjárni. A zászlós reggel átment, este jött. Az én feladatom a szoba rendbetétele és este, mire jött a zászlós be kellett fűteni. A tulajdonos családja nagyon megszeretett, szinte családtagként kezeltek, szabad bejárásom volt az egész lakásba. Étkezésem is velük együtt volt.” (Juhász Károly) „Karácsonyt még itt töltöttük. December 27-én jött a parancs, tovább vonulni. Mosonmagyaróvárra mentünk. Civilbe öltözött katonák jöttek velünk. Az egyik azt mondja, töltsük a szilvesztert Magyarországon. A határ mellett egy kis községbe való volt. Hát mi négyen, ők ketten ellógtunk a századtól. Kellemesen eltöltöttük az ünnepeket. Január 3-án tábori csendőrség megszállotta a községet. Szedték össze a katonaszökevényeket. Gyorsan csináltunk egy nyílt parancsot, és azzal visszamentünk a századhoz. A parancsnok már keresett minket. Ismét vasutat kellett építeni. A mi feladatunk az lett volna, hogy 3 faluban, a Rába mellett szállást készítünk elő. Itt kellett bevárnunk a többieket. Mikor már jó egy hétig nem jött senki, nyugtalankodni kezdtünk. Visszamentem a századhoz, ahol jól leszidtak, hogy hol voltam eddig. Végül kiderült a félreértés, és visszamentem a társaimért. De őket akkorra már a tábori csendőrség Csornára vitte, mint katonaszökevényeket. Nehezen tudtam őket igazolni. Visszamentünk a századhoz, amelyet rövidesen Lébényszentmiklósra vezényeltek át. Március 26-ig voltunk itt.” (Gy. Molnár Imre) „1945-ben több faluban is szállásoltunk, de talán leghosszabb ideig Lébényben voltunk. Ez nagyon jellegzetes, mert éjjel értünk oda és nem akartak beengedni. Ott ugyanis már beszállásolt egy katonai parancsnokság. A falu szélén vártuk a küldöncöt. Olyan fáradtak voltunk, hogy amikor lefeküdtünk a hóba, a fáradtságtól a hideget sem éreztük. Volt, aki el is aludt. Mindenki keresett magának szállást. Mi háro- man Kocsis Jani, Turda Miska meg én egy öreg sváb házhoz tudtunk bemenni, mert ott nyitva volt a kapu. Az istállóban a tartóba éppen belefértünk hároman.13 Csak reggel mikor kijött az öreg sváb, el akart zavarni bennünket, de mi nem tágítottunk. Míg el nem mentünk végig ott laktunk az öregnél. Itt meg is szabadultunk a tetőtől, mert a kerítésen túl volt a magyar katonaság konyhája és onnan kaptunk meleg vizet meg egy kis ennivalót is. Itt jártunk lövészárkot ásni a falu körül. Ha jól emlékszem márciusban lehetett. Később megtudtuk, hogy az öregnél benn német katonák 13 A tartó, vagy szénatartó a paraszti istállókban a takarmány tárolására szolgáló rekesz volt. 44
