Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

III. Kollektív emlékezés

4. Mosonmagyaróvár környékén

„Nézem a csillagos eget, Sírok alatta eleget”

„Karácsony után indítottak bennünket útnak Moson megyébe. Az útvonal végig a Duna mellett volt, dübörgő tankok, katonai teherkocsik, visszavonuló menetoszlopok között. 1945. január 1-én érkeztünk Mosonmagyaróvár főterére. Itt történt a századok elosztása, hogy melyik század melyik községbe megy és hol lesz elszállásolva.

Az I. század Mosonszentjános sváb községbe került. Mivel eddig mindenki abban a civil ruhájában volt, amiben eljött hazulról, itt használt katonaruhát kapott mindenki (kiselejtezett huszármentével!). A többségnek már a sok gyaloglásban lyukas volt a lábbelije, az eddigi munkában a ruha is lerongyolódott rólunk. Képzeljük el lyukas lábbeliben hóban, sárban, vízben napokat-heteket gyalogolni. Itt megtudtuk azt, hogy levente-munkászászlóalj vagyunk. Ennek megfelelően nyílt vasúti kocsikon naponta szállítottak bennünket a lebombázott Hegyeshalom vasútállomásának helyreállítására. Az angolok teljesen lebombázták. Többször kaptunk légiriadót munka közben is, ilyenkor kilométert futva a vasútállomás területéről, a szántóföldön fedeztük magunkat. Ekkor már „dühöngött” a nyilasuralom. Kiadták pat- rancsba, hogy aki akar, önként jelentkezhet ejtőernyősnek, híradósnak vagy Hunyadi páncélosnak kiképzésre. Voltak jelentkezők, de nem lelkesedésből, hanem egy jobb ellátás és körülmény reményéből.

Ebben a faluban volt elszállásolva családostul Vörös Bálint volt tanyai tanítóm, majd leventeoktatóm és akkor pedig, mint zászlóaljparancsnok-helyettes. Megtudta azt, hogy egy faluban vagyunk elszállásolva, magához hívatott és „csicskásának” fogadott. Ezentúl nem kellett kivonulnom munkára, csak minden második nap. Itt tudtam meg azt is, hogy a nyilasok már többször kísérletet tettek arra, hogy az egész zászlóaljat kivigyék Németországba kiképzésre, azonban a vezetésnek ezt mindvégig sikerült „elszabotálnia”. (Török Pál)

„Tompa Istvánról is kell pár szót szóljak. Fogságból való visszaérkezésekor igen meghurcolták igaztalanul. Tompa volt Hmvhelyen a levente nyilvántartó, azonban elbocsátották. Egy évig inas volt a Túri malomban, majd kiment Bécs mellé egy faluba, ahol a bátyjának malma volt. Katonailag viszont idetartozott és a szétvert vásárhelyi zászlóaljból menekült, így került Komáromba. A vásárhelyi leventék sokat köszönhetnek neki, mert kapuvári születésű volt és ügyes taktikázásával meghiúsult a Németországba való kihurcolásunk.” (Bakó Károly)

„Komáromból karácsony utáni napokban indultunk tovább. Utunk Ács, Győr, Abda, Lébény érintésével Mosonmagyaróvárra vezetett. Ezt az utunkat szintén kis csoportokba szóródva tettük meg, míg be nem értünk Óvárra. Ott a volt MEGA épületében gyülekeztünk, majd 1945 január első napjaiban érkeztünk meg Moson41