Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
az országúton mind keleti, mind nyugati irányba váltott a forgalom. Később az országúton haladóktól tudtuk meg, a háborúból történő kilépést visszavonták. Nagy volt az elkeseredés, hogy hazamenés helyett dolgozni kell menni a következő napon. így aztán október 16-tól öt napon keresztül szedtük a napraforgót az uradalomban. A munkáért háromszor részesültünk élelmezésben és a végén kaptunk napi 8 Pengőt, összesen 40 Pengőt. Az öt nap sem múlt el hadi esemény nélkül. Október 20-án a székesfehérvári repülőteret szőnyegbombázás érte. Egyszerre olyan mennyiségű bombát dobtak le, hogy a felrobbanáskor még az uradalomban is remegett a föld. Az állomáson veszteglő katonai szerelvényen lévő lőszerek még órák múltával és robbantak és hatalmas füst borította be a tájat. Október 21-én jött értünk egy szekér is 30-an a Kérges Pál parancsnokságával továbbmentünk: Székesfehérvár, Csór, Inota, Várpalota, Öskü, Hajmáskér, Gyulafirátót, Emplény- puszta, Zirc.” (Katona Lajos) „Kisteleken október 8-án a katolikus templomban végighallgattuk az aradi vértanúkért mondott misét. Utána sorakozó, irány Dunaföldvár! Kömpöc, Kiskőrös, Solton keresztül. Mentünk déli 12 órától másnap reggel 7 óráig, szinte megállás nélkül, éhesen. Végig volt az út menekülőkkel. Amikor átértünk a hídon, ki hol tudott, dőlt el a fáradtságtól és álmosságtól. Délben kaptunk ebédet. Másnap még ott voltunk, mert menekítettük a folyamőrlaktanyát. Pakoltunk egy uszályba, mindent, ami mozdítható. Ebédre disznópaprikást kaptunk, ez volt a fizetés. Következő nap elindultunk Hercegfalvára. Két nap itt is voltunk. Nem csináltunk semmit, csak áztunk, nagyon esett az eső. Innen Seregélyes volt az irány. Itt már eltűnt Hajdú Imre „főoktató úr”. Eddig a feleségével együtt egy lovas kocsin feszített, mi gyalog róttuk az utat. Innen a „ron- csoltorrú” Lázár főoktató vette át a parancsnokságot. Sárosdon is megálltunk egy napra. Seregélyesen először a templom mellett egy szegény kis suszterhoz voltunk kiadva. Itt egy bunkert ástunk, majd kimentünk a Hippolit majorba. A tehénistállóban volt a lakosztályunk kijelölve. Szalma mindenütt csak annyi jutott alánk, hogy két szál nem mindenütt volt egymáson a betonon. Esett, fújt, szedtük a répát. Később átkerültünk Zichyújfaluba. Ez volt a másik majorja a grófnak. A répaszedés volt a napi munka. A kosztolás kevés és rossz is volt. A barakkban már ágyakon aludtunk, de kétféle albérlő is volt: tetű és patkány. Egyszer meguntuk és elszöktünk.” (Hegyi Flórián) „Október 8-án vasárnap már sok vásárhelyi és orosházi menekültet láttunk, akik áthaladtak Kisteleken. Ők mondták, hogy Órosházán és Vásárhelyen már oroszok vannak. Délután mi is elmentünk gyalog. Éjjel értünk Kiskunmajsára. Egy iskola lett volna a pihenőhelyünk, de még akkor éjjel tovább kellett mennünk. Akkor láttuk először az ágyúk torkolattüzét. Először azt hittük róla, hogy villámlik. Október 9-én, hétfőn Soltvadkertet érintve elértünk Kiskőrösre. Itt a falu szélén összevárták a szétszórtan vonuló leventéket. Egy parancsnok arról beszélt, hogy még az éjjel fölrobbantják a dunaföldvári hidat. Akkorra mindenki érjen át rajta. Hát bizony az még jó messzire volt. Már nagyon fáradtak voltunk, csak Akasztó községig mentünk el. Ott aludtunk egy kazal tövében, mivel a faluban minden tele volt katonával. A kardoskútiak Kiskőrösről szöktek meg. Ők voltak az első szökevények. Ha jól tudom, tízen voltak. Másnap, október 10-én értünk át Dunaföldvárra. Itt összegyűjtöttek bennünket újból és elszállásoltak. Másnap továbbmentünk Hercegfalvára (ma: Mezőfalva). Mi négyen egy német háznál szállásoltunk be. Széjjelosztották a 24
