Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
V. Dokumentumok
VERSEK 1 CSENGERI SÁNDOR Visszatekintés az első század dunántúli életére 1 Minthogy Náci bátyánk hangtalanul elmönt, keresni köllött egy mögfelelő embört, ki minket fölkarol, a nyakunkra borul, így jutott közibénk Gerencsér hadnagy úr. ígérte apánk lösz, ha fogadjuk szavát, de később nem ehhön tartotta ám magát. Az egész században bosszúlázban égtek s a főbb lázadók, mind olajra léptek. Esztergár és Dudar, majd Komárom, Moson került elibénk a kálvária úton. Az egész út alatt, spóroltunk eleget, hogy legyen valamink, vöttünk egy tehenet. Mosonba úgy értünk, mint égy farmer család ki gazdaságának végre helyet talált. Lé is telepödtünk, ki tudja mi lösz még? Legalább nem csapdos sé az eső, sé jég. Dolgozgattunk néha, mostmár rendszeresen. Tudjuk ez adósság a hazával szömben. Rossz ruhánkat varrni jólönne cérnabér, bár az égyik tisztös már is száz métert kér. A legénység tűr is, csak a tisztösök nem. Fölforrott égyben az ajjas gerjedelem, hogy haza möhessön, égy levelet kapott, mely vele szomorú eseményt tudatott. De a szabadságból mégsé lőtt ám sömmi, mert csak a telefont kölletött fölvönni, hogy begyógyítsa a fölfakadó sebet. Hiszen hallottuk, hogy a haldokló nevet. 243
