Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)

V. Dokumentumok

V. DOKUMENTUMOK NAPLÓK t Pitzer Lajos Napló 1944 szeptember végétől 1945 március elejéig Ányás major, 1944. szept. 28. csütörtök Reggel a városháza udvarán gyülekeztünk. Orvosi vizsga után a vásártéren szá­zadokba osztottak be. A mi századunkat a túl a Tiszán lévő Anyás majorba irányí­tották. Délután 4 órakor indultunk el. Lassan mentünk, elhagytuk a várost, már a tanyák közt meneteltünk. Útirány Mártélyon keresztül a mindszenti alsó-rév. Itt este már késő volt mire átvittek a Tiszán. Két kilométernyi gyaloglás után elértük a majort. Itt sok idősebb vásárhelyi fiúval találkoztunk. Nekünk már nem jutott hely se a padlásokon, sem a színben — így éjszakai pihenőhelyünk a szalmakazlak lettek. Itt készített mindenki magának szállást. Ányás major. 1944. szeptember 29. péntek Már reggel korán mindenki ébren volt, az eső ébresztett bennünket. Reggelire ke­serű kávét kaptunk. Még csak most láttuk a major meg igazi arcát, mindenütt csupa sár és víztenger borítja a majornak nevezett épületek közt. Egy magtárat takarítottunk ki, ez lesz a szállásunk. Egész nap esett az eső. Csupa víz minden és mindenki. Ma egy levelet küldtem haza. Este parancskihirdetésen megtudtuk, hogy holnap reggel Kistelekre indulunk. Egész éjszaka ide hallatszott az ágyúk mély hangja. Kistelek, 1944. szept. 30. szombat. 20 km Reggel korán, szitáló esőben indultunk útra Kistelekre, Pusztaszeren, Sövény­házán keresztül. Az útban mindig esett az eső. Már kora délután megékeztünk Kis­telekre. Nagy várakozás után egy zsidó házban kaptunk szállást. Csomagjaink lera­kása után mindjárt a sporttelepre mentünk. Itt a helybeli fiúkkal együtt közös leventefoglalkozáson vettünk részt. Utána a szállásunkat rendeztük el. Itt van Bánfi János, Nagy Laci is ezen a szálláson. Este vacsorát kaptunk az itteni levente­konyhán. Sok ismerős fiú van itt, és most is érkeztek, — ezek is mind vásárhelyiek. Este a szálláson elbeszélgettünk. Kistelek. 1944. okt. 1. vasárnap Reggel 6 órakor volt ébresztőnk. Ezután mosakodtunk, fél nyolcra reggeliért mentünk. Majd felekezetek szerint templomba. Ebédünk elfogyasztása után délután kimenőt kaptunk a faluba. Nagy Laci mamája ma itt volt, levelet küldtem tőle haza. Széjjelnéztünk a faluban. A fiúk egy része moziba ment, mi már nem kaptunk jegyet. Este olvasgattunk, beszélgettünk. Megint ide hallatszik az ágyúk hangja. Este korán nyugovóra tértünk. Kistelek. 1944. okt. 2. hétfő Ma ismét esett az eső. A cipőmet javíttattam meg. Semmi foglalkozásunk sincs. Egész nap olvasgatunk, alszunk, dohányt vágunk. Ez az egész napi foglalkozásunk. 203

Next

/
Thumbnails
Contents