Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
III. Kollektív emlékezés
csónakkal jöttünk át. Annyian voltunk a csónakban, hogy éppen nem merült el. De mi nem törődtünk vele csak hazajöhessünk. Mire a városba értünk késő este volt. Nem mertünk a városba bejönni, hanem a Kincses temetőn keresztül bukdácsoltunk a sötétben. Az eső meg csendesen esett. Nekivágtunk az Erzsébeti útnak mezítláb a szántáson, kukoricaföldön, nagy sár volt. Nekem el is vágta a talpamat egy törzs. Éjfélre értem a tanyába. Ekkor már nagyon dörögtek az ágyúk. Itt tudtuk meg, hogy Makó felöl már be is lőtték a város déli részét. Azt is mondták, hogy nyom ják vissza az oroszokat. Akárkitől kérdeztük, hogy mit csináljunk, vissza menjünk-e, vagy maradjunk, nem tudtak semmit mondani. Maradni nem mertünk, a visszamenetel mellett döntöttünk. Kocsis Janit, a két Turdát, Sándort és Mihályt kocsival hozta el a város széléig Fülöp Antal bácsi. A városba megint nem mertünk bemenni. Ugyanazon az útvonalon mentünk vissza amelyiken jöttünk. Este érkeztünk meg, de ekkor már ott is hallatszott az ágyúdörgés. Itthonról vittünk egy kis ennivalót, hogy jobban bírjuk az utazást.” (Lakatos Tóth István) „Bakó százados úr jóvoltából, szeptember 29-én eltávozásra hazajöttem, de október 2-án délutánra visszamentem. A leventéket már nem találtam, elmentek. A statáriumtól való félelmem miatt, utánuk mentem Kistelekre, még 6—8 levente bajtársammal együtt. Kistelekről vonattal, 5—6 napon keresztül eljutottunk Zircre. Ez az utazás szinte krimibe illő volt. Repülőtámadás, mozion) hiány és a Mindenható tudja még milyen okok miatt órákat, sőt napokat álltunk, mire megérkeztünk Zircre.” (Király Mihály) „Október 1-én, vagy 2-án kaptam eltávozást, hogy meglátogathassam a szüléimét. így újra felültem a biciklire és hazakerékpároztam Tatársánci pusztán lakó szüléimhez. Ekkor már Battonya felől rendkívül erős csatározások hangja hallatszott. Úgy volt, hogy nem is megyek vissza az alakulathoz. De a szüleim féltek, hogy mi lesz, ha mégsem jutnak el idáig az oroszok. Ilyen esetben leginkább hadbíróság lenne a vége. így részben a szüléimre hallgatva visszakerékpároztam az alakulatomhoz. Ekkor már Szeged alatt, Makó környékén folytak a harcok.” (Hegedűs Lajos) „A parancsnokunk hazaküldött bennünket élelemért. Ez október elsején történt. Mire visszajöttünk és elmentünk Kistelekre, a század már nem volt sehol. Második korcsoportos leventék voltak itt. Jelentkeztünk a parancsnoknál. Kb. 600 levente lehetett itt: makóiak, orosháziak, vásárhelyiek, kistelekiek, szegediek. (Gy. Molnár Imre) „Október 6-án, engedéllyel, Dániel Ernővel Vásárhelyre kerékpároztunk, hogy szellős ruházatunkat kiegészítsük vastagabb kabáttal. Mikor az otthoni posta elé értem, akkor pakoltak ki a postának Kossuth téri épületéből. Szakadatlan hallatszott, — és elég közelről — az ágyúk moraja. Délután lehetett, mikor felpakolva Ernőékhez kerékpároztam és együtt tettük meg az utat Sövényházára. A mártélyi úti hely ség- tábla elhagyása után Ernő visszafordított: -— Nézd meg ezt a táblát, sokáig nem fogod látni. — Mennyire igaza lett; erre csak 1949-ben került sor.” (Sch. M.) Két alakulat maradt a városban az utolsó pillanatig: légoltalmi alakulat és a futár szolgálatosok. 19
