Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
IV. Egyéni emlékezések
4 Gombkötő Mihály Visszaemlékezés háborús hónapjaimra 1944 decemberében a leventeszázadok Zircről Komáromba vonultak a közelgő front elől. A párnapi élelmet még este kiosztották. Aznap este elhatároztuk - pusztai fiatalok kb. 10-12-en hogy lelépünk, s nem megyünk Komáromba, majd onnan tovább Németországba, mert eszünkbe jutott az ezredes szava. Még este elindultunk Székesfehérvár irányába. A front arra volt, és a tüzérség torkolattüze megvilágította a sötét éjszakát. Ez irányt adott, másképp eltévedtünk volna. A Bakony hegységben barangoltunk több napon át. Körülbelül 10-12 napig bújkáltunk azzal a tudattal, hogy a front áthalad, mi ezt ott megvárjuk és hazajövünk. A front sajnos nem haladt, hanem Székesfehérvárnál állt, s a város többször is gazdát cserélt. így a párnapi élelmünk bizony elfogyott, ezért két-két fő útnak indult kisebb falvakba élelmet kéregetni. Ment is ez így egy pár napon keresztül, de az egyik napon - december 19-én - egy faluban német tábori csendőrök elfogtak közlünk két főt. Mivel nem tudtak szót érteni egymással, átadták őket az ott állomásozó magyar katonai parancsnokságnak. Egy százados vallatásra fogta őket, mint szökevényeket. A két társunk mondta, hogy az egységtől maradtak le és azt keresik, de ezt nem hitte el. A százados azt mondta: Ha bevalljátok őszintén, hogy szökevények vagytok, nem lesz bántódásotok. így kénytelenek voltak bevallani, hogy többen is vagyunk az erdőben. Két óra határidőt adtak, hogy mindannyian jelentkezzünk, ellenben elrendelik a Bakony átfésülését, és érvényesítik a statáriumot, mely könnyen fejvesztéssel járhat. Úgy határoztunk, hogy az életünk csak drága, és kénytelenek voltunk mindannyian jelentkezni. Körülbelül tízen voltunk, mert voltak akik visszafordultak miután elindultunk Kardosrétről, ők nem vállalták a rizikót. Bekísértek bennünket Székesvehérvárra és beosztottak az ott állomásozó 25. gyalogezred III. zászlóaljának fogatellátó oszlopához. Én egy szakaszvezető mellett voltam lóhajtó, a többieket is egy-egy kocsira osztották be. 1944. december 20-án borzalmas légitámadást kaptunk. A szovjet tüzérség is délután 2 órától este 5 óráig állandóan verette a várost. Alig tudtunk este kimenni a városból. Mórra irányítottak bennünket, ott két napot töltöttünk. Harmadnap továbbindultunk Zircre. Útközben többször kaptunk légitámadást, ló is esett áldozatul. Mi az árokban húzódtunk meg. Amikor Zircre értünk karácsony szent estéje volt. Egy sváb háznál kvártélyoztunk be. Nagyon el voltunk fáradva. A háziaktól kalácssütés illata áradt ki. Én bementem hozzájuk, hogy boldog karácsonyt kívánjak, de csak immel-ámmal fogadták, ha egy falat kaláccsal megkínálnak, de nem kínáltak meg. Kimentem az istállóba, és a lovak farához lefeküdtem, mert a konyhánk valahol lemaradt, és nem kaptunk aznap este vacsorát. El voltam keseredve, a sírás fojtogatott, hogy fiatal 18 éves létemre ilyen szomorú sors jutott. Karácsony első napját Zircen töltöttük verőfényes napsütésben, a fehér havon csillogott a napsugár. Másnap Veszprémbe indultunk, utána Hajmáskérre, majd 153
