Herczeg Mihály: A vásárhelyi leventék háborús kálváriája - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 17. (Szeged, 1990)
IV. Egyéni emlékezések
segítség volt, hogy a parancsnokság segédletekkel ellátott bennünket. A leventék közül általunk kiválasztott segédoktatók nagy segítségünkre voltak az oktatásban. Ők aztán szintén központi tanfolyamokon vettek részt. Az is nagyban segítette a munkánkat, hogy úgy a parancsnokok számára, mint a leventék részére rendszeresen járt a leventesajtó. Késó'bb a ,.Szebb Jövőt” újság már hetenként megjelent. A kiképzési évnek nagyon népszerű aktusa volt a Hódmezó'vásárhelyen megrendezett levente évzáró ünnepély, melyen mindegyik leventecsapat egy szakasszal, két koszorúspárral és egy zászlótartóval vett részt. Az évzárónak a műsorán szerepelt a díszfelvonulás a tribün közönsége eló'tt. Az ezt levezető' Mónus István leventefó'tiszt katonás alakja felejthetetlen élmény volt. Majd az ó't felváltó Rácz Pista bácsi sportos egyénisége bizonyította az öntudatos fegyelem erejét. Tornagyakorlatok, zártrendi gyakorlatok és fegyverfogások töltötték ki a műsort. Ezek alapján bírálták el, hogy az egyes csapatok milyen eredményt értek el a kiképzésben. Öröm volt látni az egyes szakaszok fegyelmezett, pontosan végrehajtott gyakorlatait. Mindezeknek az eredményeknek az elérése nem mindig volt könnyű feladat részünkre. Én például naponta megtettem 15-20 kilométert az útviszonyoknak megfeleló'en: kerékpáron, vagy gyalogosan. Tudjuk, hogy az akkori tanyai iskolákhoz nem mindenütt volt kövesút. így aztán sáros útban vagy télen a hóban csak gyalogosan tudtam közlekedni. Olyan esetek is eló'fordultak, hogy ahol nem a tanító volt az oktató, ott az iskolába nem szerették beengedni a leventéket. Ilyen helyeken az olvasókör hideg termében kellett fagyos- kodni, — hacsak a leventék nem hoztak egy-két zsák csó'csutkát, amellyel belangyo- sítottuk a termet. Mindezen nehézségekért kárpótolt minket az, amikor láttuk, mennyire hasznosítják a leventéink a tó'lünk hallottakat, a kulturáltabb magatartást, általános tiszteletadás stb. terén. így teltek el az évek 1931 -tői 1944-ig. Az 1944. év igen változatos volt részemre. Ekkor neveztek ki leventefó'tisztté, magasabb fizetési besorolással. Megkaptam a „Levente Díszjelvényt”. A felsó'bb parancsnokság kiutaltatott részünkre nagyon szép egyenruha anyagot. De ezt a közbejött háborús események miatt már nem tudtuk használni. Az 1944. évi kiképzési év végén még szép évzáró ünnepélyt tartottunk. Ekkor még nem is gondoltuk, hogy sok leventénkkel ez volt az utolsó találkozásunk. Ugyanis az ünnepély után nemsokára behívtak katonai szolgálatra. Ennélfogva én nem vettem részt az 1944 ó'szén elhurcolt leventék kálváriájában. 1944 ó'szén hazánkat is elérték a háborús események. Ennek következtében gyakorlatilag megszűnt a leventeélet. Késó'bb aztán új, demokratikus kormány rendeletileg is megszűntnek nyilvánította. Ezekkel részemre is végétért az életem egy változatos, szép szakasza, melyre a mai napig kellemes érzésekkel emlékezem vissza. Szomorú záróakkordja volt ennek a korszaknak az a tény, hogy a volt leventéim közül sokan nem térhettek haza, mert életüket áldozták az értelmetlen háborúban. Valahol jeltelen sírokban alusszák örök álmukat. Ezek joggal megérdemelnék, hogy nevük megörökíttessék valamilyen formában, ahol a hozzátartozók és az ismeró'sök egy szál virággal leróhassák kegyeletüket. Ennyiben szeretném megörökíteni annak a tizenöt évnek reám gyakorolt hatását, melyet a leventével kapcsolatban leéltem... 140
