Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szentes múltja a földrajzi nevekben

nevét őrzi.” A falu neve Sajt (Saath 1332) volt, amely régen sót jelentett. Valószínű a Kontra-tó partján épült falu sórakodó hely volt (ÁMTF. Sajt 899—900).

Berekhát „régenten szigetet képezett, most partos helye szőlőknek, lapályos része pedig tehénjárásnak használtatik” (P. 1866). A XX. században szántóföld. A szentesi tanyavilágban nem nagy határrész Berekhát: a szegvári út mellett, Berekhát déli határán van Sáphalom. Kereszt vagy Sáphalom „keresztbe véve fele a szentesi, fele a szegvári határba esik” (P. 1866). (A Kereszthalom név nem maradt fenn.) Sáp községet is I. Géza király (1075) adta a garamszentbenedeki apátságnak fáival együtt (ÁMTF 900.). Árpád-kori település volt Sáp: „A falu temploma a felszínen található tégladarabok és ember csontok tanúsága szerint a halmon állott. A halom tetejére emelt magasság-kő állításakor és a kincskeresők ásatásai alkalmával a templom alapjait megbolygatták” (K. J. 71.). A település a XV. században még szerepelt oklevelekben. A török hódoltság idején pusztult el, de nem tudjuk mikor. Fiatárán Szentes és Szegvár osztozott” (N. I. 52.).

A Berekben, a Bereklaposon és Berekháton is az elmúlt száz évben alakult ki a tanyarendszer. A Berekben igen szegény emberek éltek, akik legtöbben alkalmi munkával, télen gyékényfonással, kosárfonással keresték kenyerüket. A Bereklaposon eleve kevés tanya épült, kb. 18—20, bár volt több szám nélküli is, legalább tíz, mert ennek a területnek nagyrésze a város tulajdona volt, és apró részekben, kishaszon- bérbe adta ki. Azok, akik 10—20 évig is bírták haszonbérben, ráépítettek. A legelőnek meghagyott területen volt az Alsó-csordajárás. Berekháton pedig 10—30 holdas parasztgazdák éltek, kb. 45 tanya volt rajta a század első felében. A gyűjtés idejére, a 70-es évek elejére kb. felére csökkent.

Nagynyomás, Lapistó, Fertő, Derekegyházi oldal

Szentes életében ezeknek a határrészeknek is jelentős szerepük volt, különösen a Nagynyomásnak.

Nagynyomás ma közvetlenül a belterülettel határos. Az 1840-es térképen a Nyomással jelölt terület jóval távolabb esett a lakott területtől. Az 1840-es térképen a mai Hékéd területén is olvashatunk egy Nyomás nevet. A hivatalos használatban csak a Nagynyomás maradt meg. A „Nagy” — előtagot azért kapta, mert kiterjedésében jóval nagyobb volt a hékédi Nyomástól, amelyet a népnyelvben még a XX. század első felében is emlegettek Kisnyomás-nak. A Nyomás földrajzi névben a nyomásos gazdálkodásnak az emléke maradt meg. „Nyomásnak azért hívják, mert a szántóföldet, amikor ugarban van, jószággal, csordával, legeltetik s az letapossa, lenyomja” (Eperjessy : A magyar falu története 165.). Az írás és a szóbeliség is megőrizte annak emlékét, hogy a nyomási földek legelőül is szolgáltak: 1793-ban „a belső, mind a külső nyomáson eltiltják a juh és a sertéstartást...” (S.L. I. 360.). A népnyelvben mais é \& Belső- Nyomás (a városhoz közel eső rész) és a Külső-Nyomás megkülönböztetés. (A Fertő felőli rész.)

Az állattartás, legeltetés emlékét őrzi egy dűlőnév is: a Lepény váró dűlő (18. sz. térkép). Ez a dűlőút Nagynyomás—Lapistó határán volt (kb. a mai Csárda-dűlő). Innen az állatokat őrző pásztorok messze elláttak a város felé, és várták feleségeiket az ebéddel — mondták az 1970-es években a 80—90 évesek. Tréfásan megjegyezték: „ami gyakran lepény volt.” Lapistó és Fertő nagy része ma is legelő. A határon lévő Lepényváró dűlő azonban valószínű, hogy a lapistói és a fertői pásztoréletnek az emlékét őrzi. A dűlő neve kiveszett. 1854-ben készült térképen a dűlőúttól nem

31