Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)
mikor nap-nap után a munkások ezrei jelennek meg panaszaikkal a ház előtt? Hát a munkások milliói nem tarthatnak számot oltalomra? Míg a munkásosztály sorsa javítva nincs, míg annak törvény védelmet nem nyújt a munkaadóval szemben nehéz lesz itt egy privilégizált osztály javára a rokonszenvet kelteni akármely prémiumos javaslattal.”3 4 Sokadszor vetette fel Sima Ferenc a mezőgazdasági munkásság nyomorát, helyzetének rosszabbodását és megoldási módként a nincstelenek földhözjuttatását a kezdődő aratási sztrájk kapcsán. A bel- és földművelésügyi miniszterekhez benyújtott interpellációjában már sokadszor sürgette a bajok megoldására vonatkozó törvény- javaslat gyors előterjesztését. Hozzáteszi, hogy ipar az Alföldön egyáltalán nem létezik és az iparosok is az alföldi szocializmushoz csatlakoznak. „De mindaddig a baj orvosolva nincs —- mondja Sima —, míg a kormány módot és alkalmat nem keres arra, hogy az Alföldön gyárak létesítése által az ipar terén működő munkások tömegét is bele nem vonja azoknak a seregébe, akik munka közben panaszt kiáltanak a mai kormányzás és állapotok ellen.”* Ez a kitétel tömör megfogalmazásban már tartalmazza azt a gondolatot is, hogy csupán gyárak szaporítása nem hoz megoldást, hanem a munkásság szaporítása révén maguk a munkások lesznek képesek a maguk súlyánál fogva változást elérni. Darányi földmívelésügyi miniszter, aki belügyminiszter kollégája nevében is válaszolt, hivatkozott arra, hogy új ügyosztályt hoztak létre a földmívelésügyi minisztériumban a munkások és munkaadók viszonyának tanulmányozására, beszélt a tartalék munkásokról és arról, hogy szigorúan fellépnek a sztrájko- lókkal szemben, a belügyminiszter pedig minden más teendő alól felmentette a főszolgabírókat. Végül Sima beszédét hazafiatlannak nevezte, visszautasította hogy ők kollégájával „erőhatalomra támaszkodó egyöntetű hadjáratot indítanak” a nép ellen. Sima ismételt felszólalásában, melyet már a jobboldal zajosan ellenzett, rámutatott a miniszter botrányos felfogására, mely szerint az ügyet szolgabírókkal akarják rendezni. „Látott-e a t. miniszter úr olyan szolgabírót, kit ne az erőszak vezetett volna minden intézkedésében? (zajos ellentmondás jobbfelől). A mai kormányzati rendszer keretében ilyen szolgabíró nincsen.” — mondotta Sima, és a hazafiatlanság vádját visszautasítva hozzáteszi, hogy „Ha történt baj azért az urak és a kormány felelős senki más.” Mert ők már közel tíz éve követelik a megoldást. A szolgabírákat „rágalmazó” kijelentésre felszólalt a belügyminiszter is és megerősítette Darányi kijelentését, hogy Sima beszéde „sem nem hazafias, sem nem opportunus, sem a munkások érdekében nem álló”. Végül támadását azzal fejezte be, hogy szerencsétlennek tartja Sima interpellálációk körüli szereplését. „Én meg önnek minden szereplését!” — vágta oda Sima, majd a szóváltás elnöki figyelmeztetéssel ért véget, amit természetesen Sima kapott, amikor ismételt felszólalásra jelentkezett. Azzal kezdi, hogy nem szólt volna, ha a belügyminiszter nem enged meg magának olyan hangot és modort, mely a bársonyszék megszégyenítése. „Az a szégyen, hogy ön itt ül a házban!” — kiáltotta Pulszky Ágost. „Ne szemtelenkedjék ön!” — válaszolta Sima, mire az elnök a jobboldal zajos helyeslése mellett megvonta tőle a szót.5 A vita valóságos véres eseménnyé vált, a többit már a segédek intézték. Pulszky és Sima kardpárbajt vívott, melyben a szúrás sem volt kizárva. Az eredmény pedig az lett, hogy Sima éles vágást mért Pulszky fejére. A parlamentbe visszatérve zajos ünneplésben részesítették a győztest, de nem a beszéde miatt. A hasonló inzultusok miatt egyébként a jó vívó hírében álló Sima Ferenc egyik párbaját a másik után vívta Budapesten és Csongrád 274 3 Uo. 85.1. 4 Uo. vn. k. 106. 1. június 19. 5 Uo. 108—110. 1.
