Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Farkas József: „Földet és jogot a népnek” (A függetlenségi baloldal útkeresése. Sima Ferenc útja a radikalizmusig)

pán egy előző évben elfogadott törvény meghosszabbításáról volt szó. Azt célozta, hogy Magyarországon a cukoripar fellendüljön, ezért a cukorgyárosok prémiumhoz jutottak a törvény által, vagyis a cukoradót visszakapta a gyáros, hogy olcsóbban adhasson el külföldön és ezáltal versenyképesebb legyen a hazai cukor. A meghosszabbításról Ausztriában és Magyarországon egyaránt dönteni kellett. Tudta ezt az ellenzék is és mivel Ausztriában még vadabb obstrukció dúlt és a képviselőket haza is küldték, a parlamenti élet szünetelt, ott aligha kerülhetett sor a döntésre. Mindezek egyenesen bátorítólag hatottak az obstrukció folytatására.

Június 26-án a házelnök bejelentette a cukoradóról szóló törvény napirendre tűzését és rögtön meg is kezdődött a szónokok tömeges feliratkozása a javaslat ellen. A kormány úgy gondolta, hogy viszonylag rövid törvényjavaslatról és egy szőkébb iparági kérdésről lesz szó és ha az ellenzék obstruál is, hamar ki fog fulladni, mert nem lesz elegendő szakszerű mondanivalója a kérdéshez. Ebben tévedett a kormány, mert az ellenzék alaposan felkészült és a cukortermelés avatott szakértőivé válva egymás után tartották hatalmas ellenbeszédeiket. A rekordbeszédet július 5-én Sima Ferenc tartotta, aki az egész ülést egymaga beszélte végig. Sima előzőleg látogatást tett Somogy megyében az ottani cukorgyártást és répatermelést tanulmányozva, hogy hatalmas beszédét elmondhassa. Egy hasonló beszéd elmondása akkor jelentős teljesítménynek számított, mivel a képviselőknek szabadon kellett beszédeiket elmondani és csak az idézeteket határozati javaslatokat olvashatták. Sima beszédére alaposan felkészült, főként a hozzá közelálló szociális és munkáskérdésből. Végig cáfolta azt a kormánypárti megnyilvánulást, hogy az ellenzék a gazdák és a munkások érdekei ellen lép fel, mert akadályozza a törvény életbeléptetését. Sima adatokkal bizonyította a cselédek és a munkások helyzetének tarthatatlanságát, amikor Láng Lajos, a soros házelnök figyelmeztette, hogy maradjon a tárgynál, az ellenzék zajosan tiltakozott, Hentallert kétszer is rendreutasította az elnök, míg Sima időt nyert és folytatta beszédét. A témánál maradva ecsetelte a Somogy megyei állapotokat, ahol az Eszterházy uradalom területét bérlő egyik bank kezében van a cukorgyár. „Abban a bankban egyetlen munkás sincsen, sem direktor, sem igazgató, sem tanácsos, sem felügyelőbizottsági tag, szóval a magyar munkásnép közül egyetlen egy tantiémeré- szes sincs abban a bankban”. Hogyan segíti hát a munkást a cukorprémium? Úgy, hogy a Somogy megyeiek közül egyetlen munkást sem alkalmaznak, mert szocialisták? Nem. Azért mert olcsó tót munkásokkal dolgoztatnak a nyári hónapokban, amikor a legnagyobb a napszám, nekik 60 krajcárt fizetnek, más hónapokban pedig 40-et. Sima felhozza, hogy számításai szerint ez a gyár másfél millióval részesedik a 9 milliós prémiumból. „Mit kap ez a munkás ebből a prémiumból”, — teszi fel a kérdést. Szuronyt, fejti ki korábban, amikor arról beszél, hogy Toponáron néhány répa kivágása miatt két tót munkást megöltek a csendőrök.172

A vita egyenesen tűzbehozta az ellenzéket, a kormánypárt pedig igyekezett presztízskérdést csinálni a 16. §-ból, félve attól, hogy az ellenzéknek adott engedménynyel a kormány tekintélye jelentősen csökken, presztízse mindenképp, hiszen Bánffy több nyilatkozatot tett, hogy egy tapodtat sem enged. Az engedmény veszélybe hozhatja a kvóta kérdését és az év végén lejáró kiegyezés ügyét, amelyet szintén le kellene még az évben tárgyalni. Mindezek ellenére a kormánypártban már többen a megegyezést kezdték sürgetni éppen az utóbbi kérdések zavartalan tárgyalása érdekében, még Erdélyi igazságügyi miniszter bukása árán is. Bánffy és hívei azonban hajthatatlanok maradtak, Bánffy Bécsbe utazott, hogy erőszakos eszközök igénybevételéhez nyerje meg az uralkodót.

1,2 Képviselőházi Napló 1896. Vili. k. 3—22. 1. július 5.

270