Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szentes múltja a földrajzi nevekben
város határa 60 évvel ezelőtt” című kis pályamunkájában a következőket írta a Nagyhegyről: „450 tanyaszáma van, ennek azonban fele csak gunyhó. 300—350 D-öl területű gyümölcsös vagy veteményföldön csak egy kis sár- vagy fagunyhót építettek a szerszám részére vagy eső ellen.” Ma már egyre több állandó lakás, de hétvégi ház is épül a Nagyhegyen, belterületnek számít. Az összeszűkült hékédi határrész déli részén a századfordulón és a XX. században, napjainkban is házhelyeket osztottak, és nagy területek beépültek (lásd belterület). A megmaradt terület ma is főleg legelő. A Rét: Alsórét, Fel sör ét A Rét nevű határrész felszíni jellegzetességéről kapta a nevét. A rétnek a régi nyelvben és a tájnyelvben mocsaras, vizes, sík terület a jelentése. Ez a városhoz közeleső terület, a Rét, a XIX. század második feléig a Tisza és a Kurca árterülete volt. A rétre jellemző tulajdonságokból sokat megőrzött a táj: „A Tisza a szabájozás előtt a városig járt. A Rét nádas vót, vízjárásos terület. Olyan zsombíkos, talomerés fődek. (Talomerés =a víz visszafojásakor a lazább rétegű talajokat kiméjítétte,úgy mondták: ojan talmos, zsombíkos, hajlata van.) A Tiszagát mellett az Alsórétén még ma is vannak elég nagy méjedésék, olyan vizes, gyíkínyés, nádas, füzes területek, amejek a régi rétre emlékeztetnek: a Sújmos-tó, a Taplika-tó — ritka nyár, amikor kiszárad, olyan másfél, két holdnyi terület. Északabbra van a Csukások, az is olyan méjedés. Ott van a Csukás rompa is” (Kázmér József 1970). A térképen is látható tavak közül a Sulymos-tó már 1075-ben szerepel határleírásban : „I. Géza a garamszentbenedeki apátságnak adta a halászfalut a Tisza két partján levő földjével és halastavaival...”(AMTF. 893). A halászfalu Csany és halastavai között sorolja fel a Sulymos-tavat. Majd egy 1332-ben készült oklevélben szintén itt az Alsóréten levő tavak között olvashatjuk az Örvény-tó nevét. Szentesnek, ennek a kis halászfalunak évszázadokon át nemcsak a megélhetést, hanem a megmaradást is jelentette a Rét. „Szentesnek az a szerencsés helyzete volt, hogy gyors megtámadtatás esetén is menedék helyet talált a lakosság a Kurca és a Tisza közt elterülő rétség ezer és ezer zege-zugában” (S. L. I. 125. lj.). A Petrák krónika is feljegyzi: „a lakosoknak nagyobb része menedék helye egyéb nem volt, mint a város mellett elnyúló nagy rétség...” A város alatt az Alsóréten ma is kiemelkedik a felszínből az Ilonapart. A legöregebbek őrzik emlékezetükben, hogy menekülőhely volt Szent Ilona szigete. „Volt olyan idő..., midőn folytonosan Szent Ilonán laktak s csak vasárnaponként jártak át a templomba lápokon...” (láp = tutaj, S. L. 138. lj.). Szűk esztendőkben „ 1794-ben... A szegénység Túlakurcán a gyékénytövet, a bengyelét ásta ki, azt megszárította, mozsárba megtörve pogácsának kisütötte és ezt ette” (S. L. I. 360. lj. Pkr.). A Kurca a Körös-torok alatt szakad ki a Tiszából, és 15 km hosszúságban kanyarog a szentesi határban. A folyó élővíz korában Szentes legfontosabb halászó helye és hajózható folyója volt: „...a hajókon Szentesről Nagyváradra jártak, onnan ölfát, sót, gyümölcsöt és más egyebet szálítottak” (Ny. A 9. Hajóút: Kurca—Tisza—Körös). Az éltető folyó népi etimológiája, névmagyarázata a török időkből való, a Pkr. is feljegyezte: „A Kurca, amelyet régente Almád vizének neveztek, de a török világban egy török fia é vagy felesége belehalván. Mivel a magyarok túlnan a parton, a rétből leskelődtek és a török a parton állván siratta: óh Kurca, óh Kurca. A magyarok ezt hallván Kurcának nevezték el.” A múlt századi Pesty-féle gyűjtéskor egy nagyon 21
