Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)
telenség volt rendet teremteni a céhtagság soraiban atekintetben is, hogy ki hol és milyen sorrendben foglalhatja el helyét a hetipiacon. Ez ugyanis meghatározó volt az árusítási esély szempontjából. A céhrendszer válságának másik fontos kísérőjelensége volt a kontárok egyre növekvő száma. Tevékenységüket 1861-től nem tiltotta már törvény. Mivel a helyi igényeknek megfelelt a kevésbé képzett iparosok munkája is, az olcsóbb árajánlat révén egyre több megrendelést szippantottak el a céhek tagjai elől. Az ács céh vezetése 1866-ban a „kiképzett iparosok” nevében panaszt tett a városnál a „kevésbé szakértő egyének” ténykedései ellen. A panasztevő leírja, hogy olcsóbban vállalnak ugyan mint a szakértő építők, de csak azért, mert „kalkulálni” sem tudnak. A felvállalt összegért rendszerint nem is tudják teljesíteni a munkát, ezért utólag sokszor vitára kerül sor a vállalkozók és megrendelők között. Az ács céh vezetése indokolatlan konkurenciának minősítette tevékenységüket, egyúttal kérte a vállalkozási lehetőségük betiltását. Ugyancsak az ácsok céhe tiltakozott amiatt is, hogy a „zsidó fakereskedők”, — akiknek csak tűzifa árusítására volt engedélyük, — fűrészelt faáruval is kereskedtek, amit főként Erdélyből és a Felvidékről hozattak és ezáltal szűkítették a helybéli ácsok lehetőségeit.22 A céhek tehát egyre kevésbé tudtak érvényt szerezni korábbi tekintélyüknek és jogaiknak. Energiájuk mind jelentősebb részét vonta el a termeléstől és iparosképzéstől a belső torzsalkodás valamint a kontárok elleni harc. Elitelük, tekintélyük és jelentőségük így fokozatosan visszaszorult. Jól jellemzi sajátosan ellentmondásos helyzetüket, hogy miközben a céhek mesterei szívós utóvédharcukat vívták, a másik énjükben már érlelődött a kor igényeihez való igazodási készség is. Az 1870-es évek elején ezt a kettősséget hordta magában a tímár céh, ahol a hagyományos formai elemek kíséretében a tartalmi mozzanatokat már egyre inkább az új szemlélet határozta meg. Ezt megerősítendő, hadd említsem példaként a nevezett céh közös pénze hasznosításának újszerű gyakorlatát. Az évvégi pénzügyi mérleg elkészítése után a korábbi gyakorlattól eltérően a szétosztható pénznek csak a felét vették ki a céh tagjai. A másik feléből közös pénzalapot képeztek és azon különböző — a tímár ipartól teljesen eltérő jellegű — vállalkozásoknál részvényt vásároltak. 1872-ben például 2 darab részvényt vásároltak a Hódmezővásárhelyi Első Fakereskedelmi Részvénytársaságnál, de más részvényvásárlásról is említést tesz a jegyzőkönyv.23 Más céhek vezetői és mesterei szemléletében is fokozatosan meghatározók lettek az olyan új értékek, mint a versenyképesség és a gazdaságosság. A megszűnés folyamata Magyarországon a céhrendszer visszaszorulást tendenciája 1848-tól szembetűnő. A különböző szinten megfogalmazott rendeletek fokozatosan gyakorlattá tették az iparűzés szabadságát és a szabadversenyt. A kiegyezést követő tőkés gazdasági fellendülés szükségszerűen megkövetelte a fejlődést gátló céhek megszüntetését. 1867-et követően Hódmezővásárhelyen is érzékelhetően megnőtt a vállalkozói kedv. Az egyre 23 Kovács Ferenc iratai XH. k. (Jelzet nélkül.) Bethlen Gábor Gimnázium Könyvtára, Hódmezővásárhely. 23 A Hód-Mező-Vásárhelyi Magyar Tímár Czéhnek Protocolluma — 1823. Céhláda. Leltári sz.: 73 477. (Jelzet nélkül.) Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 204
