Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)
Ez már a modern vállalkozás gyakorlata, amikor a vállalkozó személye azonos a tó'ketulajdonossal, míg a munka szakmai része a munkavállalóra (bérmunkás) tartozik. Sajátos kettó's helyzetbe került a kisiparosság, hiszen számukra a céhrendszer egyszerre jelentette a nyűgöt, de a védelmet nyújtó „atyáskodást” is. A céh patriarchális nyűgjétől ugyan üdvös dolognak ígérkezett a szabadulás, de a lábadozó versenyszellemmel még nem párosult sem a szakmai felkészültség, sem a tőkeerő tekintetében a fennmaradás garanciáját nyújtó versenyképesség.13 Hódmezővásárhely kisiparos társadalmát — mindenekelőtt a gyenge tőkepoten- táltság miatt — nyomasztotta az iparszabadság és a szabadverseny fokozatos térhódítása, de nem jelentette számukra a közvetlen megsemmisülést. Ugyanis a helyi kereskedelmi és az ipari tőke szerény volta még hosszú ideig lehetővé tette, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően folytathassák tevékenységüket. Modern értelemben vehető komolyabb tőkeerőt képviselő ipari vállalkozásra - egy-két gőzmalomtól eltekintve - az 1870-es évek elejéig nem került sor. így csak közvetve, például a házaló kereskedés útján közvetített gyári termékek révén érzékelhették a szabadverseny nyomását. Ennek ellenére a város céheinek reális helyzetfelismerésére vall, hogy az 1860-as évek elejétől már azt is elismerik, hogy válaszút elé kerültek. Olyan kérdések foglalkoztatták az iparosokat, mint a tönkremenés fokozottabb veszélye, emiatt számottevően az iparűzés feladásában gondolkodtak. Mások a céhek elhagyását latolgatták, a hitelfelvétel várható kilátásait, egyszóval a versenyképesség feltételeit és esélyeit elemezték.14 Ugyanakkor az intenzív kiútkeresés mögött mindvégig jól érzékelhető az is, hogy a város céhei görcsösen ragaszkodtak a minél további fennmaradásukhoz, és a korábbi jogaikhoz. Szemléletüket jól jellemezte, hogy amíg egyértelműen elutasították az új iparrendtartásnak azt a tanácsát, hogy a céhek alakuljanak át ipartársulattá, addig egyértelműen pozitív választ adtak arra a felkérésre, amely az 1867-ben újjászerveződő Országos Iparegyesülethez való csatlakozásra buzdított. Az Országos Iparegyesület 1842-től kezdte meg működését, de az abszolutizmus rendszere 1850-ben feloszlatta azt. Újjáalakításának szándékát az a célkitűzés mozgatta, hogy fiókhálózata révén szervezetten irányíthatók legyenek a céhek és megteremtődjön a feltétele annak, hogy bizonyos rálátással foglalkozhassanak a kézműipar gondjaival, valamint a kisiparos társadalom érdekeinek egyeztetésével és védel- mezésével. A szervező munkát Kovács Ferenc ügyvéd, a Magyar Országos Iparpegyesület Csongrád megyei megbízottja, Hódmezővásárhely későbbi országgyűlési képviselője irányította. A város céhei 1867 februárjában tartották meg a helyi Iparegylet megalakításával kapcsolatos gyűléseiket. Az ács és molnár céh, valamint a tímárok céhe azonnali döntéssel, határozatilag mondták ki az Iparegyesülethez való csatlakozást.15 * A többi céhnek a kérdéssel kapcsolatos jegyzőkönyvei nem kerültek elő, de feltételezhet ük hasonló hozzáállásukat, — így 1867. március 19-én megalakult az Iparegylet Hódmezővásárhelyen és az or13 Futó Mihály : A magyar gyáripar története I. k. A gyáripar kialakulása az első állami ipar- fejlesztő törvényig (1881). Bp., 1944. 285. o. 14 Kovács Ferenc iratai: XII. kötet, 1. Iparegylet. (Jelzet nélküli körkérdések) Bethlen Gábor Gimnázium Könyvtára, Hódmezővásárhely. 15 A Hód-Mező-Vásárhelyi Magyar Tímár Czéhnek Protocolluma — 1823. Az 1867. február 4-i céhgyűlés jkv. Céhláda. Leltári sz.: 73 477. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely. 202
