Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Forczek Zoltán: A hódmezővásárhelyi céhes ipar utolsó időszaka (A válság és megszűnés évtizedei)
FORCZEK ZOLTÁN A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI CÉHES IPAR UTOLSÓ IDŐSZAKA. A VÁLSÁG ÉS MEGSZŰNÉS ÉVTIZEDEI A magyar reformmozgalom az európai liberalizmus eszmerendszerébó'l és a felvilágosodás hazai eszmei örökségébó'l táplálkozott. Az alapvetően nemesi vezetésű és jellegű mozgalom hamarosan más társadalmi osztályokban és csoportokban is látványosan felgyorsította a polgári átalakulás iránti igény érleló'dését. Az 1848-as polgári forradalomnak köszönhetően — igaz, számos ellentmondás és gátló tényező' kíséretében — fokozatosan rátérhettünk az erőteljesebb tőkés fejlődésre. A forradalom időszakában kétségtelenül ígéretesek voltak azok az intézkedések, amelyek Magyarország gazdaságát a tőkés fejlődés útjára kívánták helyezni. A Bat- thyány-kormány gazdaságpolitikájában kezdettől fogva súlyozottan szerepelt az ipar- fejlesztés kérdése. Az előrelépés szempontjából nem volt közömbös, hogy milyen álláspontra helyezkedik a forradalmi kormány a céhrendszer további sorsát illetően. Klauzál Gábor 1848. július 9-én tette közzé céhrendeletét. A forradalom nem szüntette meg a céhrendszert, de a céhek jogait és határkörét jelentősen szűkítette. A rendelet előkészítésénél az volt az egyik alapvető szempont, hogy a céh intézménye a jövőben minél kevésbé korlátozhassa az egyéni szabadságjogot. Kimondta a munka- vállalási szabadságot mind a céheknél, mind a céhen kívüli vállalkozásoknál. Szembetűnően kettős helyzetet fogalmazott meg ez az intézkedés, de a gazdasági és politikai szempontok is csak egy ilyen félmegoldás mellett szóltak. A fejlődés érdekében úgy kellett minél szabadabbá tenni az utat a céhen kívüli ipar kibontakozása előtt, hogy magát a céhrendszert ne kelljen teljesen lerombolni. A céhek további fennmaradása mellett szóltak ugyanis olyan érvek, mint az iparunk fejletlensége, a jellegzetesen kisipari struktúra és az általános tőkehiány. A gazdasági alapból kiindulva, gyors modernizációs áttörésre tehát nem volt reális esély. A mérsékelt megoldás mellett kötelezte el magát a Batthyány-kormány a politikai szempontok miatt is, hiszen a céhek legénysége, sőt a mesterek is, a forradalom és a szabadságharc egyik bázisát jelentették. A fentiek miatt érthető, hogy nem kísérletezett a kormány radikálisabb megoldásokkal. A kompromisszumos megoldás indokolt volt és helyesnek bizonyult. Klauzál Gábor úgy ültette el a köztudatban az iparszabadság elvét, hogy nem kellett alapjaiból kiforgatnia a céhek intézményét. S hogy felettük eljárt az idő, arra végleges megszűnésükig emlékeztetett belső válságuk.1 A polgári forradalom kétségtelen vívmánya, hogy megalapozta a tőkés termelési viszonyokat. A kibontakozás lendületére azonban rányomta bélyegét a szabadságharc katonai veresége. Az abszolutizmus időszakában — azon belül különösen a birodalmi centralizáció évtizedében (1849—1860) — Bécs szándékosan akadályozta, hogy az elmaradottságot konzerváló tényezőket és ezáltal a tradicionális viszonyokat mielőbb 1 Berend T. Iván—Szuhai Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848—1944. Bp„ 1973. 24. o. 197
