Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szentes múltja a földrajzi nevekben

helyen a lakosok által bírt szőlők annyira kihajtottak és díszlettek, hogy még termés is mutatkozott rajtok. A Szentesiek birtoka. Földje szikes, homokos, részint fekete, nagy része hasznavehetetlen” (P. 1866.).

Hékéd természetes része volt a mai Nagyhegy, amelynek a nevével az 1840-es térképen még nem találkozunk: Homoki, Bogarast és Hékédi szőlők néven szerepel. Nagyhegy-nek vagy Öreghegy-nek a mai Nagyhegy legmagasabb pontját nevezték. Bizonyítják ezt nemcsak halvány emlékek, hanem 1818—48 között született végrendeletek földrajzi nevei is (Szentesi Levéltár). Pl. „...vagyon az Öreghegyen 5 pásztából álló szőllőm...” (314./1820) „Vagyon az úgynevezett Nagy Hegyben 300 útból álló szöllőm...” (356./1823)

A végrendeletek megőriztek a mai Nagyhegy területén több múlt századi földrajzi nevet, amelyek feledésbe merültek: Pl. „Vagyon... 4 pászta szöllőm Bogarasban" (376./1825); „Vagyon a Homok hegyben 272 útból álló szöllőm...” (339./1820).

A Nagyhegy természetes képződmény, a határ legkiemelkedőbb része: „a Nagy- hegy a Vekerlaposrú nízve nagy domb” (Kun László). (H.Gy szerint „A Tiszántúlon s músutt is a szöllőhegyeket nevezik hegynek, míg a többinek hát, halom, domb a neve” 21. o.). Hékéd fontosságát a középkorban a kurcai átkelő és a Bődi rév ameny- nyire hangsúlyozta, annyira valószínű, hogy gyors pusztulását is siettette, Hékéd is a török hódoltság idején, a 15 éves háborúban pusztult el (1591—1606) (N.l. 48.).

Hékéd és Nagyhegy életének utóbbi 300 esztendeje eggyé forrt Szentesével: az ide menekült hékédiekkel nemcsak gyarapodott a középkori kis halászfalu lakóinak száma, hanem Szentes hídváros jellegét is erősítette. A nagyfontosságú kurcai átkelő és a Bődi rév csak a kurcai földháton volt megközelíthető. Az 1784-ben készült térkép is bizonyítja, hogy az É-ra és a D-re vivő utak kiinduló helye a kurcai földhát.

A nagyhegyi földrajzi nevek gyűjtésekor a legidősebb adatközlők közül többen megemlítették a Körmendi-kapu-t, mint fontos helyet. A kapu helymegjelölésében viszont többen bizonytalanok voltak. Végül is Nyíri Sándor (lakik: Nagyhegy 277., 76 éves) emlékezett pontosan a kapu hollétére, mert a háza, amelyet még a nagyapja vett 1871-ben, a Kiskörmöndi út (ma=Garázsdűlő) közelében van. Igazát a következő kis történettel is megerősítette: a nagyapját minden vasárnap a Körmöndi-kapu- ig kísérte, ahol akkor csak egy sorompó volt. (Nyíri Sándor mindig Körmöndi-kaput mondott.) Nyíri Sándor által megjelölt Körmendi-kapu kb. ott volt, ahol a kurcai földhátról lekanyarodó utak találkoznak, közel az 1784-es térképen megjelölt nagyvölgyi átkelőhöz.

Nyíri Antal szegedi nyelvészprofesszor 1977-ben a következőket mondta a Szentes régi arculata című előadásában a ,.Kapuk” című fejezetben: „A régi, kisebb települések is, tehát azok, melyek nem fallal voltak körülvéve, körül voltak kerítve, ha mással nem, hát vesszőfonadékkal, és a községbe, kisebb városba vezető útnak is volt kapuja, sőt eredetileg csak annak volt kapuja, a teleknek nem. De ez a vesszőfonadék vagy nádfonadék kapu természetesen nem zárra járt, hanem gúzzsal vagy ehhez hasonló megoldással volt nyitható és csukható. Bátky Zsigmond és Győrffy István szerint a honfoglaló magyarságnak nem voltak bekerített telkei. Az eredeti magyar településformákban még 150—200 évvel ezelőtt is ismeretlen volt a teleknek, udvarnak kerítése; a telkek nem voltak elkülönítve egymástól, s amint már láttuk, mai értelemben vett utcák sem voltak.

„A falvakat régente, sőt sok helyt még a közelmúltban is közösen épített sövényvagy tüskekerítés vette körül, amelyen át kapuk vezettek a mezőre. E kapukat éjszakára elzárták, hogy a kerítetlen udvarokban, tehát nem istállókban, hanem állásokban tartott jószág ki ne szabadulhasson, s kárt ne tehessen a vetésben. Ezért hívták a kapukat mező- vagy vetéskapuknak” (Bátky : i. h.).

18