Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Dóka Klára: Herrich Károly élete és működése (1818–1888)

1850-ben új fejezet kezdődött a magyarországi műszaki munkák és így a vízszabályozás történetében. Az uralkodó Mitis Ferdinánd műszaki tanácsost küldte Magyarországra — királyi biztos minőségben —- az építési ügyek megszervezésére, főként az út- és középítészet előmozditására. Mitis első intézkedései közé tartozott, hogy felszámolta a Tisza-völgyi Társulatot, és — Herrich Károlyhoz hasonlóan — gyakorlatilag valamennyi itt dolgozó mérnököt elmozdított állásából. A műszaki hivatalokat az új politikai felosztásnak megfelelően alakította ki, így a közigazgatás változásával 1850—1867 között azok többszörös átszervezésére volt szükség (1853, 1856, 1860, 1861. években).

Bár a Tisza ügyében a polgári forradalom után egy sor kérdés várt megoldásra, e folyó szabályozását nem vették le a napirendről. 1850. jún. 16-án a császár nyílt parancsban elrendelte a munka folytatását, és az irányításra közvetlenül a bécsi kereskedelmi minisztérium felügyelete alatt Központi Bizottságot hozott létre. 1856-tól e szerv Felügyelőségként folytatta működését, és tevékenysége csak a műszaki kérdésekre korlátozódott. Az egyes vízszerkezetek helyén kerületi hivatalok (szekciók) működtek, melyek illetékessége kezdetben egy-egy társulat árterének felelt meg. A társulatok önkormányzatát 1850-ben korlátozták, és azok műszaki teendőit a szekciókba beosztott osztálymérnökök látták el. Az 1850-es évek közepétől azonban, amikor a társulatok mind nagyobb anyagi terhek vállalására kényszerültek, mindinkább beleszólást követeltek a munka menetébe.48

Pénzügyi fedezet kérdésében az uralkodó úgy döntött, hogy a mederszabályozás állami feladat, a töltések építéséről viszont a társulatoknak kell gondoskodni. Személyi kérdésekben is viszonylag gyorsan határoztak: Mitis Ferdinánd kénytelen volt elismerni a vízimunkálatok és ezen belül a Tisza szabályozás fontosságát, és a korábban elhelyezett mérnökök egy részt visszairányította a Tiszához.49 így a hajdani tér- képezők és osztálymérnökök közül újra itt dolgozott Eggert József, Fodor János, Gerometa Mihály, Tárczay Dániel, Kommenovich Sándor, a Műegyetem későbbi oktatója. A társulatok elnökei a reformellenzék különféle irányzataihoz tartozó földesurak álltak (Lónyay, Andrássy, Sennyey, Károlyi, Wenckheim), akik a szabadság- harc utáni években nem kaptak más lehetőséget arra, hogy a közéletbe bekapcsolódjanak. E személyi tényezőknek is köszönhető, hogy 1850-től a Tisza szabályozást még fontosabbnak ítélték, mint a polgári forradalom előtt. Herrich Károly, akinek — mint említettük — nem túlságosan tetszett a Tisza-völgyi Társulat műszaki kérdésekben anarchiába torkolló autonómiája és egész működése, 1879-ben így írt a fordulatról:

„a szabályozás szerencséjére ezen eljárásnak (ti. a Tisza-völgyi Társulat működésének) véget vetett az 1848-iki forradalom s bátran mondhatom, hogy szerencséjére kezdetét vette az akkor olyannyira gyűlöletes Bach absolut rendszere, mely tétlenségre kárhoztatva az ország legszebb, legképesebb értelmi erejét, azok ezen szabályozásnál találták fel egyedüli foglalkozásukat.”50

48 Dóka Klára: A Tisza-szabályozás szervezete (1846—1879). Levéltári Szemle, 1980. 3. 325— 331. OL D 258. (Tisza-szabályozási Központi Bizottság), sz. n. 1850. okt. 31.

49 OLD 231. 84/1850.

50 Herrich, A Tisza-szabályozás és a szegedi válság, i. m. 250.

172