Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez

doltsági magyar — kereskedők között persze éppúgy akadhattak a törökökkel együttműködők,33 mint a szerbek között, az ediktum kibocsátói és az azt értelmező kamarai tisztviselők abból józan megfontolásból indultak ki, hogy ha már valakinek meg kell teremtenie az összeköttetést, akkor ezt a tömegeiben mégiscsak megbízha­tóbb magyarok, semmint a törökökkel való hosszú együttélés miatt eleve gyanúsabb szerbek tegyék. Mint a Csanádi püspökhöz intézett levélből kiderül, a Kamara —- a korabeli magyar közjogi felfogásnak megfelelően — egyébként is azon az állásponton volt, hogy a hódoltság éppúgy Magyarország része, mint a megszállatlan területek (beleértve Erdélyt is). Ez a nézet rejlik azon talányosnak tetsző mondat mögött, mi­szerint a magyar kereskedők teljesen azonos elbírálásban részesülnek, függetlenül attól, hogy „az országhatáron belül erről vagy arról a helyről érkeztek” („quod sint ex hoc aut illő loco intra limites regni sito profecti”). Ez a kényszerhelyzet nagyban hozzájárult a távolsági kereskedelemben részt­vevő magyarok számának ugrásszerű megnövekedéséhez, a magyar kereskedőréteg váratlan megizmosodásához, végső soron a magyar kereskedelem felvirágzásához. Az azonban már a kereskedés iránt korábban is élénken érdeklődő magyar paraszt­társadalmat dicséri, hogy élni tudott a hirtelen „rászakadt” lehetőséggel. Míg az országhatárokon kivüli idegen, a királyi magyarországi és erdélyi magyar, illetve a hódoltsági magyar kereskedők közti együttműködés — jobban mondva: az ebből adódó problémák — emlékét számtalan misszilis, városi jegyzőkönyvi be­jegyzés és más forrás őrzi,34 a hódoltsági magyarok és a törökök közti kereskedelmi kapcsolatokról alig-alig tudunk valami kézzelfoghatót. Olyannyira, hogy létezésüket is inkább csak feltételezzük. A látszat ellenére Nagy Gergely panaszlevele e vonatko­zásban is tartalmaz hasznosítható utalásokat. A levél eleje táján olvasható, hogy „az harminchados által ollj kárban eytnek az zombatjak, hogy eöreök rabbá kell lennem mind felesígesteől, gjermekesteől adóságom mjat”, majd a végén az, hogy „az iste­nért tegjen ítéletet Nagjságtok és zabadjcha feöl Nagjságtok az én marhámoth, ne legjek rabbá felesígesteől, gjermekesteől, had élhessünk mies és eő felsjgjnekis adhas­sunk haznoth”. Nagy tehát — legalábbis részben — kölcsönvett tőkével kereskedett, s most attól tartott, hogy ha nem tud fizetni, hitelezője családostól rabságba veti. Mivel az egész láncban csupán a megszállóknak volt szokása, hogy késedelmeskedő adósaikat fogsággal fenyegessék — a magyar hitelezők nem nyúlhattak adósaik személyéhez, ezért az utóbbiak áruinak letartóztatásával kényszerítették őket fize­tésre — nyilvánvaló, hogy a levélben csak általánosságban emlegetett hitelező vala­milyen környékbeli török lehetett. E ponton rögtön eszünkbe ötlik, hogy a Peres­kutassal szomszédos Makón — ritka kivételként a helyőrségek nélküli hódoltsági tele­pülések közt35 — az 1560-as és az 1580-as években török kereskedők is éltek.36 Köny- nyen meglehet tehát, hogy Nagy az ő pénzüket (is) forgatta, s az is, hogy az ő megren­delésükre próbálta becsempészni az erősen kétes rendeltetésű fegyvereket. Meglehet persze, hogy a megoldás egyszerűbb: Nagy Vácnál fizetendő török harmincaddal 33 Szakály Ferenc: Magyar kereskedők mint hírszerzők. ,,História” 1985. 5. szám 7—8. 1. 34 Vö. Szendrey István (szerk.): Debrecen város tanácsának jegyzőkönyvei 1547—1557. és 1564—1567. Debrecen, 1891—1985. (A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai). 35 Eddig egyetlen olyan, helyőrség nélküli magyarországi városról tudtunk, amelyben élt török polgári lakosság: Szakály Ferenc: Ali koppányi bég sarca (Adalékok a hódoltsági magyar keres­kedelem problematikájához). Folia Historica (A Magyar Nemzeti Múzeum évkönyve) 2. Budapest, 1973. 48. 1. 36 Roncsik Jenő: Egy debreceni kereskedő cég pusztulása. Debreceni Képes Kalendárium 1927. és Vác, 1584. dec. 27. Oszmán aga váci főharmincados. SOAvT Nagyszombat v. lt. Misszilisek (Értő Márton makói lakos úgy költözött át Nagyszombatba, hogy „az elmenetelekoron maradott volt adóssá az makai áros törököknek”.) 140

Next

/
Thumbnails
Contents