Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez

ban és előkelő nevekkel képviseltették magukat a váci találkozóhelynél — immár inkább helyben várták meg, hogy az alföldiek nekik szarvasmarháikat felhajtsák és a nyugati árucikkeket tőlük elvigyék.24 25

A fenti felismerések jelentős változásokat sejtetnek a század derekának gyakorlatához képest — méghozzá, némi meglepetésünkre, a hódoltsági kereskedőnép javára. A korábbi gyakorlatot a nyugat-magyarországi harmincadcsoport 1541-es (hiányos), 1542-es (teljes), 1544-es (hiányos) és 1545-ös (hiányos) kiviteli és behozatali harmincadjegyzékeiből ismerjük. A már tüzetesen feldolgozott 1542-es jegyzékből az tűnik ki, hogy — miközben a nyugati határmente legkülönbözőbb rendű és rangú települései egyaránt képviseltették magukat — a Dunán inneni országrészekből mindössze Pest, Heves, Gyöngyös, Szikszó, Miskolc, Debrecen és Nagyvárad, valamint — megmagyarázhatatlan kivételként — néhány békési falu (Gerendás, Kamut és Királyság) kereskedői jutottak el az országhatárokig.26 Éppen a békési falvak felbukkanása nyugtathat meg viszont afelől, hogy a vámjegyzékek a rendes s nem pedig a hadjárások által eltorzított „üzemmenetet” tükrözik. Mivel hasonló végkövetkeztetésre juthatunk a Nagyszombat környéki vámhelyek adatait nem tartalmazó 1544-es és 1545-ös harmincadjegyzékek vizsgálatából is26, ha előbbi feltevésünk helytálló, nyilvánvaló, hogy a török hódítás a marhatenyésztő terület településeinek nagymérvű — a kisebb településekre is kiterjeszkedő — aktivizálódását hozta magával. Közelebbről: fokozottabban kivették részüket az országhatárokon belül zajló, sőt azokon némelykor át is csapó távolsági kereskedelemből, s szemhatáruk messze távolabbra terjedt, mint a török berendezkedés előtt, amikor a lakóhelyükhöz közeli empóriumokon adták át állataikat a szabad királyi városok erre specializálódott kereskedőinek, s vették át azoktól az egészen az ország közepéig szállított nyugati árucikkeket.27

Mindez egyenes következménye volt az ország feldarabolódásának és — főként — annak, hogy az a politikai feldaraboltság ellenére továbbra is megmaradt egységes piacnak. Hiszen a királyi Magyarország továbbra sem kínálhatott mást Nyugat- Európának, mint az — immár török uralom alá került — Alföldön tenyésztett élőállatokat és a helyben elfogyasztottak bőrét, s a megszállt területnek éppúgy szüksége volt — ha nem méginkább — a nyugati textíliákra, vas- és szatócs árukra, mint a királyi Magyarországnak és Erdélynek. Ugyanakkor viszont a töröktől ment maradt országrészek magyar kereskedői a török hatóságok biztatásai és ígéretei ellenére28 sem szívesen hatoltak be a megszállt terület mélyebben fekvő részeire, a török és a velük azonos mentalitású balkáni kereskedők pedig egyáltalán nem voltak szívesen látott vendégek a hódoltságon kívül. Az 1588-as kamarai levélből megtudjuk: létezett egy — az 1580-as évekre meglehetősen elfeledett — király ediktum, amely kategorikusan megtiltotta a török uralom alatt élő szerbeknek (rácoknak) és az úgyszintén szerb nemzetiségű, de az előbbiektől már az elnevezéssel is következetesen megkülönböztetett raguzaiaknak (dalmatáknak), hogy áruikkal a királyi Magyarország kereskedelmi központjain túl merészkedjenek. Ugyancsak e levélben olvasható ezen tilalom indoklása is: a rácok és a raguzaiak a megszállókkal közösködnek és

24 Vö. Szakály F.: Balázs deák i. m. passim.

25 Ember Gy. i. m. 337—349. 1.

26 Szakály Ferenc: Adalékok Gyöngyös XVI. századi kereskedelmi kapcsolatainak történetéhez. Archívum (A Heves Megyei Levéltár közleményei) 12. Eger, 1989. (megjelenés előtt).

27 Kubinyi András: Die Städte Ofen und Pest und der Fernhandel am Ende des 15. und am Anfang des 16. Jahrhunderts. Ingomar Bog (szerk.): Der Aussenhandel Ostmitteleuropas 1450— 1650.1. Köln—Wien, 1971.

28 Takáts Sándor: A budai basák emlékezete. Rajzok a török világból. I. Budapest, 1915. 144—146. 1.

138