Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)

Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez

Hustopecére kell sietniük —, a Szakolca és a Nagyszombat közti úton sem találtak rá módot, hogy őt bevárják és vele együtt a nagyszombati vámhelynél jelentkezzenek.

Lehetséges persze, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb, semmint megérne ennyi fejtörtést. Könnyen meglehet ugyanis, hogy maga Nagy is összejátszott velük, s az egész „színjátéknak”, — ha egyáltalán úgy történt, ahogy előadta — az volt az értelme, hogy Nagy átviszi és szükség esetén a magáénak vallja Domonkos és Veres áruit, emezek pedig, ha kell, cserében a magukénak mondják azon fegyvereket, amelyeket a nagyszombatiak úgyszintén megtaláltak a szekéren, s amelyekről Nagy beadványa sűrűn hallgat. A Nagyszombathoz intézett kamarai levélből azonban kiderül, hogya vádpontok között ez is szerepelt, s Nagy azzal bújt ki a vád alól, hogy azok nem az övéi, hanem Vereséi. (Ennek az epizódnak jelentőségére az alábbiakban még visszatérünk.) Rendkívül gyanús ugyanis, hogy Nagy állandóan kijátszhatóságára („tudatlanságára”) hivatkozik, amikor magát Domonkos és Veres áldozatának igyekszik beállítani. Egy olyan kereskedőnek, aki ingajáratban közlekedett hódoltsági lakóhelye és a királyi magyarországi illetve az azon túli vásárhelyek között, aligha hihető el, hogy nem ismerte az ilyesféle fogásokat és ne tudta volna megvédeni magát azokkal szemben.

Mint látható, a beadványban és a kamarai intézkedésben foglalt „bűnlajstrom” jelentős mértékben eltér egymástól. Mindkettőben szerepel a nagyszombati név illetéktelen használata, a nagyszombati vám megfizetésének elmulasztása és az, hogy a tőzsér elhagyta a magyar koronatartományok területét. Ezzel szemben a Pozsonyi Kamara szóra sem méltatta a nagyszombatiak azon — az érintett által gyanús bőbeszédűséggel, hevesen vitatott — vádját, miszerint Nagy a sajátjának mondotta kereskedőtársai áruját, az utóbbi viszont „megfeledkezett” a legsúlyosabb vádpontról, miszerint fegyvereket igyekezett átcsempészni török területre. A magyar törvények ugyanis érthetőképp szigorúan tilalmazták a török területre irányuló fegyverkereskedelmet. Mivel azonban a török hatalmasokat leginkább éppen fegyverekkel lehetett lekenyerezni, s éppen tilalmas volta miatt a fegyverzet minden másnál kapósabb és vélhetőleg jövedelmezőbb volt a hódoltságban, természetesen mindig akadtak olyan kereskedők, akik vállalták a kockázatot.18 Tehették ezt annál is nyugodtabban, mert a magyar hatóságok a „lebukottakkal” szemben sem alkalmazták a törvény teljes szigorát.19 Nem is alkalmazhatták, hiszen köztudomású volt, hogy szükség esetén az országos főméltóságok és a végvári főtisztek is fegyverekkel kedveskednek azon török partnereiknek, akiktől valamilyen fontos ügyben jóindulatot vagy elnézést vártak.20

Miután tehát rajtakapták, hogy eltitkolni igyekszik valódi lakóhelyét, a nagyszombatiak teljes joggal feltételezhették, hogy Nagy azokat a fegyvereket, amelyeket szekerén felfedeztek, a törököknek szánta. A kereskedőnek gyanúsan jól jött az a tény — meglehet: csak ürügy —, hogy kocsiján nemcsak a saját, hanem Domonkos

18 Pl. 1563: 67. tvc.; vö. Takáts Sándor : A harminczadosok elleni vizsgálat 1560-ban. MGSZ 16 (1899) 255. 1. és Szakály Ferenc: A dél-dunántúli külkereskedelmi útvonalak a XVI. század dereka táján. Levéltári évkönyv Somogy megye múltjából 4. Kaposvár, 1973. 81—83.1.

19 Az akkor a morvaországi Magyar-Bródon (Uhersky Brod) lakó Mező Ferenc magának Des- sewffy János kamarai elnöknek a segítségével bújt ki a felelősségrevonás alól 1560-ban: „Item retulit — olvassuk egy cím nélküli tanúvallatási jegyzőkönyvben —, quod superioribus temporibus is Franciscus Mezej ducebat ad Turcas loricas et ille loricae fuerant depraehensae. Egit eam rém acer- rime initio Joannes Desewffj. Tandem Franciscus Mezej perterritus contulit se supplicem ad doni- num Desewffj pactusque est cum eo et dedit eo florenos trecentos et unam petiam panni scarlati, ut causam bonam facérét, ita Franciscus Mezej evasit.” OL MKA Miscellanea. Tricesimalia. Fasc. 102. Tomus 90.

20 Pl. fonyódi Nagy Farkas aranyozott fegyverderekakkal és pálossal üzletelt Húszéin koppányi bég vajdájával, Abdival. Koppány, 1571. aug. 16. OL P. 1314. Batthyány cs. lt. Misszilisek N° 12. és Szakály Ferenc: Tóth Benedek és Tamás poJgárdi jobbágyok ügyletei (1569—1583) Sajtó alatt.

136