Tanulmányok Csongrád megye történetéből 16. (Szeged, 1990)
Szakály Ferenc: Nagy Gergely pereskutasi „kereskedő tőzsér” viszálya Nagyszombat városával (1588). Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez
SZAKÁLY FERENC NAGY GERGELY PERESKUTASI „KERESKEDŐ TŐZSÉR” VISZÁLYA NAGYSZOMBAT VÁROSÁVAL (1588) Adatok a 16. századi kereskedelem-szervezet kérdéséhez A török kori magyar kereskedelemre vonatkozó kutatások jelentősége messze túlmutat saját természetes keretein. Az a tény, hogy a magyar kereskedelem virágkora éppen az ország három részre szakadásának és állandó hadszíntérré válásának idejére — vagyis: az e tekintetben (is) a lehető legalkalmatlanabbnak tetsző korra — esik, számos általánosítható gazdaság-, sőt köztörténeti következtetést kínál. Talán minden más mozzanatnál ékesszólóbban mutatja a magyar társadalom hatalmas erőtartalékait, tanulékonyságát és alkalmazkodóképességét, valamint annak a mélyen begyökeredzett tévhitnek a tarthatatlanságát, miszerint a magyar ember alkatától eleve idegen mindennemű „kufárkodás”, és ezért e téren mindig is az itt letelepedett „idegenek” — böszörmények, németek, dalmaták, görögök, örmények, zsidók stb. —- segítségére szorult.1 Mivel a magyarországi utak korábban és későbben soha nem láttak annyi piacozó parasztot, mint ekkortájt, egészen új oldaláról mutatkozik meg az eladdig zártnak és mozdíthatatlannak ábrázolt magyar paraszttársadalom is.2 S ki tudná ma már megmondani, hogy ha útjukat nem vágja Ire a településszerkezet és a termelőerők állandó barbár pusztítása s a maguk teljességében kibontakozhatnak, hová vezetnek ezek á tendenciák?3 Hogy e kérdéseket egyáltalán felvethetjük, az az utóbbi években hatalmasat fejlődött kereskedelemtörténeti kutatásoknak köszönhető. Főként a magyar és a török vámjegyzékek elemzése nyomán immár meglehetősen pontos és árnyalt ismeretekkel rendelkezünk a nyugatra irányuló külkereskedelmi forgalom összetételéről és belső megoszlásáról, a fontosabb utak és gócpontok elhelyezkedéséről, sőt áthelyeződéséről. Ezerszámra ismerjük a forgalom lebonyolításába a legkülönbözőbb pontokon bekapcsolódott városi polgárok, mezővárosi cívisek és falusi jobbágyok nevét, s mivel a jegyzékek általában lakóhelyüket is megadják, belőlük nemcsak egyes jelentősebb kereskedő-figurák tevékenysége — szerencsésebb esetben: egyénisége —, hanem a jobban, illetve kevésbé érdekelt körzetek körvonala is kibontakozik. Tudjuk már azt is, hogy miközben az áru általában számos kézen ment át, míg a termelőtől a fogyasztóig eljutott, léteztek olyan nagy fesztávú „hidak” is, amelyek az eladót és vevőt közvetlenül összekötötték.4 Generációk mulasztásait persze nem lehet egyik napról a másikra pótolni, s így érthető, hogy—főként a forgalomszervezés finomabb részleteiben — még mindig sok a 1 Bírálatát ld. Pach Zsigmond Pál: Üzleti szellem és magyar nemzeti jellem. Történelmi Szemle 1982. 373—403. 1. 2 Erre Szabó István hívta fel a figyelmet: A középkori magyar falu. Budapest. 1969. 236—240.1, 3 Szakály Ferenc; Mi veszett Mohács után? (A magyarországi török uralom mérlegéhez.) Valóság 1988. 3. szám. 43—44. 1. 4 Ember Győző: Magyarország nyugati külkereskedelme a XVI. század közepén. Budapest, 1988. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai), vö. a 13. lapon idézett irodalommal. 123
