Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Szent-Györgyi Albert Szegeden
ben szerb-horvát dolgozókkal egy-két hónap után már jól megértették egymást. Felesége két ízben látogatta meg a birtokon, ő valószínűleg Budapestre költözött leányához. Szent-Györgyi professzor után többször érdeklődött a rendőrség szabadkai rokonainál. Azt nem tudjuk pontosan, hol lakott a nyári hónapokban. A villája mellék- épületében lakott család szerint csak július 2-án, Szeged bombázása napján tért vissza titokban, és valamit keresett a lakásban. Banga Ilona is utal arra, hogy a bombázást együtt élték át az intézetben. A professzor gyakran bejárt intézetébe a nyár folyamán, az izomkutatással kapcsolatos kiadványának nyomdai előkészítésére.105 * Augusztus elején ment fel Budapestre, Banga Ilonára hagyva intézetét. Címének megadása nélkül írta leveleit Banga Ilonának, az utolsóban a nyomdába leadott kézirat kefelenyomatát kérte, de azt már nem küldhették el neki.108 Önéletrajzából, és a családját 1945-ben Szegedre költöztető szovjet tiszti járőr beszámolójából tudjuk, hogy Szent-Györgyi a Vörösmarty utcában talált egy lakást, ahol mint „halálosan beteg öregúr, ápolónőjével”, feleségével lakott, ismét bekapcsolódhatott a németellenes politikai mozgalomba. Érintkezésbe lépett Horthy Miklós kormányzóval, aki akkor még ura volt a helyzetnek. Felajánlotta szolgálatait, mint diplomáciai követ, hogy előkészítsék Magyarország csatlakozását a szövetségesekhez. Tárgyalásai — mint írta — azért nem voltak eredményesek, mert ő a szovjetek irányába teendő lépéseket szorgalmazta, Horthy azonban „gyűlölte Oroszországot, rettegett tőle.” A „kiugrási iroda” és a Szent-Györgyi csoport között Lázár testőrtábornokon keresztül augusztustól rendszeres kapcsolat alakult ki. A „kiugrási iroda” Szent- Györgyit, az „indiferens embert” szerette volna összekötő kapocsként használni a kormány és a különböző illegális szervezetek és pártok között. A tudós személye tette a körülötte szerveződő csoportot jelentős vonzási központtá. Kapcsolatba léptek a szervezett munkássággal, néhány szakszervezeti vezetővel, más illegális csoportosulásokkal, elsősorban a Várnai-csoporttal. A Nagymező utcai Taurusz üzem raktár- helyiségében szeptemberben már 60—80 személy rendszeres politikai és katonai felkészítése folyt. A Szent-Györgyi- és a Várnai-csoport közösen adta ki a Márciusi Magyarország című illegális lapot, és röpiratokat is készítettek.107 A Szálasi-puccs után az illegális csoportok közül sok embert letartóztattak, és szinte teljesen felszámolták a Szent-Györgyi csoportot, s annak a folyamőrséggel szoros kapcsolatban álló katonai részlegét is.108 Szent-Györgyi a svéd követségre menekült feleségével együtt, és mint a Nobel-díj 105 A kézirat 1944. augusztus 1-jén került a nyomdába, és megjelent 1945-ben a Szegedi Városi Nyomdában. Studies on muscle címmel. 108 Csányi Piroska: Szent-Györgyi Albert intézete működik. — Délmagyarország 1944. december 17., 5. 107 Pintér István: A Magyar Front és az ellenállás. Budapest, 1970. Kossuth K., 117—118. 108 Párttörténeti Intézet archívum. Dezsényi Miklós visszaemlékezése. Közli: Pintér István i. m. 182. 68