Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Szent-Györgyi Albert Szegeden
hivatalos képviselőjének, Tukats Sándor főispánnak a páholya üresen tátongott, majd Pálfy polgármester ment át a hivatalos páholyba, hogy a várost képviselje. Az előadáson teljes számban ott voltak az egyetem tanárai, élükön Szent-Györgyi Albert rektorral, akik Sík Sándorral, a költőprofesszorral, az ifjúság kulturális mozgalmainak egyik irányítójával együtt a díszpáholyból nézte végig a diákszínészek nagyszerű produkcióját. Ott voltak a város közéletének vezetői, a karzatokat zsúfolásig megtöltötte a diákság. Felvonultak az egyetemi hallgatók és a középiskolák magasabb évfolyamainak növendékei is. A közönség egy része tagadhatatlanul azzal az érzéssel foglalta el helyét a nézőtéren, hogy műkedvelő előadást fog látni. De amint leperegtek a színpadon az első jelenetek, ez az érzés teljesen eltűnt, és igen gyakran feldübörgött a taps, amely végül már nem is a diákoknak szólt, hanem a szinte tökéletes művészi előadásnak. A közönség az utolsó jelenet után is a helyén maradt és a vasfüggöny elé tapsolta a szereplőket, később a díszpáholy felé fordulva, hosszasan ünnepelte Szent-Györgyi Albertet, aki mosolyogva és megilletődve nézte a lelkes közönséget. A Szegedi Színjátszó Társaság ismertető füzetébe, mely a Hamlet előadása alkalmából jelent meg, ezt írta Szent-Györgyi: „Aki látta a diákokat, az előkészítő munkánál, a próbákon, melyekre a nap súlyos fáradalmai után összegyűltek, aki látta azt a kedves, derűs, de komoly szellemet, odaadást, türelmet, szeretetet, szakértelmet, amivel egy-egy kis töredékjelenetet egymásután a tökéletességig tízszer is megismételtek, az nem kételkedik abban, hogy a mi ifjúságunkban megvannak azok a jellembeli tulajdonságok, amelyekre egy jobb, derűsebb, igazabb jövőt fel lehet építeni...” Országos sikere lett a szegedi Hamletnek, különösen, miután a Nemzeti Színházban és Kolozsvárott is bemutatták a diákszereplők. A jobboldali támadások csak akkor indultak, midőn 1941. október 18-án a rendező Horváth István és a Gertrúd királynő szerepét játszó Tóth Kata kettős öngyilkosságot követett el. A támadások az egyetem új szelleme ellen irányultak, a tragédia alapja azonban a fasizmus szelleme volt. A két szerelmes házassága elé az 1941. évi zsidótörvény elháríthatatlan akadályt gördített, és így nem találtak más megoldást, mint az öngyilkosságot. Szent-Györgyinek a rektori székből való távozása után hozta meg az Egyetem Tanácsa Szent-Györgyi előző javaslatára azt a határozatát, hogy a szegedi egyetemen tilos a „Méltóságos Uram” megszólítás. Az egyetem tanárait egyszerűen „Professzor Úrnak”, a dékánokat „Dékán úrnak”, a rektort pedig a régi hagyományos latinsággal „Magnifice Rector”-nak kell szólítani. A szegedi egyetem ezzel példát mutatott, hogy a közéletben szűnjék meg végre az indokolatlan és visszatetsző, de mindjobban elharapódzó cimkórság. Szent-Györgyit már lelépése másnapján megtámadta a Szegedi Új Nemzedék c. lap, szemére vetve, hogy az előző tanév eseményeit méltató beszédéből kihagyta a Délvidék visszatérését. Utóda a rektori székben Kogutowicz Károly, a SZEI tanár56
