Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Dokumentumok - IV. Üldöztetés és bujkálás. Az ellenállási mozgalomban 1942–1944
198 1944. október 26. Az Orvostudományi Kar Budapesten tartott ülésének jegyzőkönyvéből : Szent-Györgyi Albert védelmet kér IDEGEN ÁLLAM RENDŐRI KÖZEGEINEK ZAKLATÁSA ELLEN Elnök1 ismerteti a vallás- és közoktatásügyi minisztérium átiratát október 7-ről, melyben a tanács útján felhívja a Kart arra, hogy tegyen jelentést, miért jelentkezett Szent-Györgyi Albert egy. ny. r. tanár a Honvédelmi Miniszter úrnál katonai szolgálatra és miért kérte polgári foglalkozásának hatálytalanítását. Ezzel kapcsolatban elnök ismerteti Szent-Györgyi tanárnak a szegedi egyetem orvoskari dékáni hivatalához intézett Budapestről keltezett levélbeli kijelentését, melyben egy idegen állam rendőri közegeinek zaklatásával szemben védelmet kért. Ez a levél Szegeden maradt, a tanács Szegeden október 6-án utolsó ülésén foglalkozott a kérdéssel2. Erről a tanácsülésről azonban jegyzőkönyv nem készült, és bár a tanács véleménye az volt, hogy az orvosi kar dékánja forduljon ebben az ügyben a vallás- és közoktatásügyi Minisztérium egyetemi osztályához, ő ebben az ügyben hivatalos átiratot nem készített, hanem élőszóval tett jelentést az egyetem ügyosztályfőnökének. Szent-Györgyi tanár tartózkodási helyéről a Kar egy tagjának sincs tudomása, és éppen ezért, bár szándékában volt, a Kar együttérzését sem tudta Szent-Györgyi tanárnak levélben kifejezésre juttatni. Tudomásul szolgál. CsmL OK, Jkv. 1944. október 26. — Géppel írott tisztázat. 1 Veress Elemér dékán. 2 A Tanács szeptember 27-én is foglalkozott a kérdéssel. (Lásd: e kötet 197. sz. dokumentumát.) A professzorok a szeptember 27-i kari ülésen még a Szegeden maradást határozták el, de a minisztérium felhívására, valamint az október eleji bombatámadások követte pánikhangulatban a menekülést választották. Az október 8-i utolsó kiürítési vonattal hagyták el Szegedet, és többségük Budapesten maradt. Kari üléseiket ott tartották. 315