Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Dokumentumok - II. A Nobel-díj dokumentumai. Szeged város díszpolgára 1937. október 28.–1938
idő után először az utcára kimehetek, az első utam a templomba visz, ahol is kérni fogom az Istent, hogy adjon Neked továbbra is erőt, egészséget is kitartást tudományos kutatásaidhoz, valamint sikert és elismerést. Az Isten sokáig éltessen! Szeretettel és a régi barátsággal köszönt Loessl Dezső Cím: L. D. revizor Bpest. IX. Ráday u. 25. II 1. SZÓ TE Közp. Kvt. — Kézzel írott tisztázat. 129 1937. november 30. A pozsonyi Nemzetközi Kultúrát Terjesztő Egyesület ELŐADÁS TARTÁSÁRA HÍVJA MEG SzENT-GyÖRGYI ALBERTET Spolok pre Kulturnu Prácu Medzinárodnu Verein für Internationale Kulturarbeit Nemzetközi Kultúrát Terjesztő Egyesület Bratislava. Bratislava 1937. november 30. Mélyen tisztelt Uram! Uraságod irányadó felfedezése és a mostani kitüntetése városunkban is a legnagyobb érdeklődést és elismerést váltotta ki. Egyesületünk, mely hosszú évek óta Európa legnevezetesebb tudósait és íróit szólaltatja meg előadásaiban, mély tisztelettel bátorkodik Önt is egy előadásra meghívni és igen kérjük meghívásunkat elfogadni méltóztassék. Az estét január vagy február hónap egyik szerdáján lehetne megrendezni és azt hisszük, hogy az ünnepek miatt, ez az időpont tanár Úrnak is megfelelne. Szíves válaszában kérjük a tiszteletdíjra vonatkozó kívánságait is megnevezni. Kérésünk kedvező elintézését kérve, ajánljuk magunkat mély tisztelettel Hauer Lajos titkár Adresse: Ludwig Hauer, Bratislava, CSR., Dostojevski rad 39. SZOTE Közp. Kvt. — Géppel írott tiszt ázat. 225