Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Szent-Györgyi Albert Szegeden
Szent-Györgyi professzor röviddel hazaérkezése után, 1930. november 22-én az Országos Testnevelési Kongresszuson tartott előadásában még hazai tapasztalatok hiányában a Cambridge-i emlékeit idézte fel. Sejtelme sem volt még ekkor a hazai diáknyomorról, a végzett hallgatók elhelyezkedésének kilátástalanságáról, a kenyérharcról, a protekcióról és szelekcióról, faji, vallási megkülönböztetésről, csupán azt látta, hogy fáradt, hajszolt fiatalok görnyednek az egyetem padjai között, hogy arcukról nem sugárzik a húszévesek optimizmusa. így összehasonlítása anakronisztikus volt még akkor is, ha a javítás szándéka vezette. Cambridge-i emlékeitől később se kívánt elszakadni, de megismerve a hazai valóságot, ahhoz alakítva elgondolásait, pár év múlva már jelentős szerepe volt az egyetemi reform vitájában, s hogy jó javaslataiból csak kevés valósult meg, a kor politikai, gazdasági helyzetével magyarázható. Az egyetemi képzés célkitűzése, az oktatás formája, tartalma és módszere általában alkalmazkodik az adott társadalom igényeihez. A skolasztikus középkori egyetemet a feudális kor hozta létre. A kapitalizmus létrejötte, a polgári forradalom először Franciaországban, majd az angolszász országokban alapjaiban megváltoztatta az egyetem funkcióit. A fejlődő polgári társadalom igényeinek megfelelően kialakult a szűk körű akadémikus egyetemi képzés helyett a szakemberek nagyobb számban történő kiképzése, olyan szakembereké, akik a gyakorlati élet által felvetett kérdések megoldására alkalmasak. Az egyik igény az volt, hogy az egyetem nagyszámú gyakorlati szakembert képezzen ki. A másik az, hogy az egyetemet elvégzett szakemberek rendelkezzenek azzal az elméleti alappal, aminek továbbfejlesztése alkalmassá teszi egy részüket a tudomány elmélyült művelésére. így az egyetem már elsősorban az általános elméleti és gyakorlati képzettségű értelmiség kialakítására létrehozott oktatási intézmény, és csak másodlagos feladata a tudomány művelése és tudósképzés. A régi egyetem lényegében tudományos fokozatot adott végző hallgatója kezébe, de nem oklevelet. Szervezetére jellemző a széles körű „autonómia”, célja a tudomány „szabad” művelése, módszere a tanok „szabad” hirdetése. Ez a szabadság azonban nem törheti át a feudális vagy polgári világnézet körét. Az akadémikus iskola eszmerendszerét később nagymértékben befolyásolta a német szellemtudományi idealizmus, mely az egyetemet a műveltség forrásának, a tudomány székhelyének tette, ahova az emberek a tudományért magáért mennek. Az egyetemek szerepének német megfogalmazása nagy hatással volt a magyar egyetemek professzoraira. Megnehezítette tájékozódásukat, hogy kevesen ismerték a francia vagy angolszász orvosképzést. A francia École Normale Superieur típusú oktatás lényegében kórházhoz, a gyakorlathoz köti az orvosképzést. Az elméleti alapokat a tudomány- egyetem nyújtja, de a hallgató már elsőéves korától a kórházba jár be, ahol az ápolástól a diíferenciáldiagnosztikáig meg kell mindent ismernie, el kell sajátítania elméletben és gyakorlatban egyaránt. Az angolszász orvosképzés alapvető oktatási formája a betegágy mellett kis csoportokban történő, az ambulanciákon és laboratóriumokban végzett gyakorlati munka. 21
