Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
Dokumentumok - II. A Nobel-díj dokumentumai. Szeged város díszpolgára 1937. október 28.–1938
26 A Budapesti Református Gimnázium igazgatóságának köszöntő levele Szent-Györgyi Alberthez 1937. október 29. A BUDAPESTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM IGAZGATÓSÁGÁTÓL IX., LÓNYAY UTCA 4 c: 516.-------szám 1 937 Igen tisztelt Professzor Úr! A Budapesti Református Gimnázium tanári testületé a legnagyobb örömmel és jogos büszkeséggel értesült a mai napon arról, hogy igen tisztelt Professzor Úr tudományos működéséért az igazi tudást érhető legmagasabb kitüntetésben részesült azzal, hogy a folyó évben a Nobel-díjat megkapta. A jól eső érzésen kívül, hogy magyar embert és éppen kálvinista tudóst ért a világnak ez a legmagasabb elismerése, különös dicsekedésünk tárgya ez azért, mert Professzor Úr a mi iskolánk növendéke volt s így intézetünk arany betűkkel jegyezheti fel történetében ezt a sikert. Isten áldását kérve további működésére, a Budapesti Református Gimnázium tanári testületé az elsők között kívánja Professzor Urat a legmelegebben köszönteni ebből az alkalomból. Budapest, 1937. október 29-én. Mély tisztelettel Dr. Ványi Ferenc igazgató SZOTE Közp. Kvl. — Géppel írott tisztázat, aláírással, pecséttel. 138