Szabó Tibor – Zallár Andor: Szent-Györgyi Albert Szegeden és a Szent-Györgyi Gyűjtemény - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 15. (Szeged, 1989)
A Szent-Györgyi gyűjtemény
Az 1938. június 17-i kari ülésen Miskolczy Dezső tanár bejelentette, hogy özv. gróf Klebelsberg Kunóné megküldötte a férje hagyatékában talált, egyetemünkről készült vázlatokat. A Kar örömmel vette tudomásul a bejelentést, s elhatározta, hogy az értékes emléket az orvoskari múzeumban kívánja megőrizni.4 Az 1938. május 24-i tanácsülésen Ditrói Gábor tanár ismertette a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar javaslatát, amely már „Egyetemi Múzeum” felállítását célozza. Ezt a javaslatot a tanácsülésen referáló Szentpétery Zsigmond tanácsi előadó, matematikai és természettudománykari prodékán azzal egészítette ki, hogy nemcsak egyszerű könyv-, kép- és térképmúzeum állíttassék fel, hanem egy a történelmi relikviákat is tartalmazó osztályán kívül az egyes tudománykarok és tudományágak igényeinek megfelelő nagy múzeum létesíttessék.5 Az 1939. január 26-i kari ülésen Miskolczy Dezső professzor bejelentette: „A V. K. Minisztérium a Karunk által felállítandó Orvostörténelmi Múzeum számára megvenni szándékolt dr. Pataki Jenő-féle gyűjtemény vételára fejében 1000 pengőt engedélyez.” A Kar megbízást adott Daday Andrásnak a gyűjtemény beszerzésére.6 Az 1939. szeptember 29-i kari ülésen Miskolczy Dezső tanár előadta, hogy a maga részéről gyűjtést végez a múzeum számára. így sikerült Rerrich Béla hagyatékából az ő eredeti rajzait a Templom téri épületekre vonatkozóan megszereznie.7 Az 1939. október 27-i kari ülésen Miskolczy Dezső egyetemi tanár jelentette, hogy „Daday magántanárhoz ismét levelet intézett, kérdezvén, hogy az Orvostörténelmi Múzeum tárgyainak elhelyezésére szánt szekrények miért maradtak üresek mind a mai napig? Daday válaszában tudatja, hogy Pataki Jenő dr.-tól Erdélyből most nem lehet a várt tárgyakat megkapni, ellenben leküld saját gyűjteményéből régi díszes orvosi diplomákat, megjegyezvén, hogy ezeknek letétként való kezelését kéri.”8 Az 1938—1939-ben hivatalosan is nyilvántartott „Orvostörténelmi Múzeum” tehát csak papíron volt meg, vezetője Budapesten lakott. Az egyetem 1940-ben visszatért Kolozsvárra, és ekkor a múzeum formálisan is megszűnt létezni. Az 1941. május 29-én tartott kari ülésen bejelentették, hogy dr. Daday András diplomagyűjteményét a kolozsvári orvostörténelmi múzeum részére küldötték meg.9 Az egyetem Kolozsvárra visszakerülésével és Szegeden új egyetem létesítésével kapcsolatos, nem mindig testvéries osztozkodás már előbb megindult. 1941. január 31-én az orvoskari ülésen ismertették Berde Károly professzor levelét, melyben azt kéri, hogy a Horthy Miklós Tudományegyetemen levő kolozsvári 4 OKj Jkv. — 1938. június 17. 5 CsmL RHt ET Jkv. — 1938. május 24. 256. pont. 6 OK! Jkv. — 1939. január 26. 7 OKj Jkv. -— 1939. szeptember 29. 8 OKi Jkv. — 1939. október 27. “ OK., Jkv. — 1941. május 29. 105