Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
Az olvasó hamar rá fog jönni, hogy még az ilyen módon szűkre szabott keretben mozgó összeállítás is hiányos. A szegedi anyakönyvek és egyéb hivatali és magán feljegyzések bizonyára még özönét tartalmazzák az idevágó felderíthető adatoknak. — Mindez a jövő kutatójára vár. Mi akik e dolgozat összeállításával is évekig foglalkoztunk, többre nem tudtunk vállalkozni. így a továbbiakban a magyar királyi udvari kamara — mi úgy mondanánk: „a második” kamara szegedi sóhivatalának személyzet-történetével találkozik az olvasó. A magyar kamara és ennek szervezetében működő szegedi sóhivatal az 1848-as törvények folytán megszűnt. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem volt többé sóhivatal Szegeden. De a pénzügyi igazgatás gyökeres átalakulása folytán az most már részben az abszolutizmus idején működő osztrák igazgatási apparátus, részben pedig a később létesülő magyar pénzügyminisztérium igazgatása alá került, így új életforma alakult ki, melynek története önálló feldolgozást igényelne, még akkor is, ha gazdasági és társadalmi jelentősége, főleg Szeged városa szempontjából, már csökkent. Emberi munka — különösen az ilyen természetű — nincsen hiba, hiányosság, elírás nélkül. Ezért itt kell elnézést kérnünk ezekért a hiányosságokért, remélve hogy későbbi kutatóknak sikerülni fog a netáni elvétéseket korrigálni. I. A só 1. A magyar „só” szó eredete Nemcsak a magyar nyelvben, de az európai nyelvekben is keresték a „só”, illetve annak az illető nyelvben való eredetét. Különösen foglalkozott a német megfelelő, a „Salz” szó eredetének kutatásával a német szakirodalom.4 A magyar nyelvben a szó első felmerülte és eredete is bizonytalan, általánosnak mondható a vélemény, hogy az végső elemzésében összefügg a megfelelő indogermán eredetű szavakkal (Sál, Salz, sol). Nem volt azonban felderíthető, hogy milyen módon származik le ezen elődöktől. Vizsgálták ugor és ázsiai eredetét, de eddig ennek nyomán megnyugtató eredmény nem született.5 Ámbár az irodalom kétségtelennek tartja, hogy a népvándorlás során Európát elözönlő népek a sóval már Ázsiában megismerkedtek,6 legalábbis a tenger és a nagy tavak lecsapódott és „kivirágzott” állapotában. Mégis mindössze annyit vélnek bizonyossággal megállapítani, hogy már ismerték azt, amikor elérték Európát. Mások álláspontja szerint a só megismerése és használatba vétele egybeesik a vadászatból élő népeknek az állattenyésztésre való áttérésével.7 Mindebből bizonyos következtetés lenne levonható a szó magyar származásának keletkezési idejére is. Azt viszont bizonyosra vehetjük, hogy már a magyar államalapítás előtt Nagymagyarország területén eléggé élénk sóbányászat, sószállítás és sókereskedés folyt és hogy ennek következtében legalább a szláv nyelvnek megfelelő kifejezésével Árpád vezér korában meg4 Hehn, Viktor: Salz 25; Schleiden Mathias Jakob: Salz 15—16. p. 6 Bárczi Géza: Magyar szófejtő szótár, Budapest 1941, 272. p.; Hehn szerint a sóra utaló helynevek: Hal, Hall, Halle és a magyar Szala és Zala. 6 Möller J.: Ueber das Salz; Cholnoky Jenő: Magyarok eredete. 7 Schleiden 6. p. 104
