Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Vígh Zoltán : Adatok Csanád vármegye közbiztonságának alakulásáról a feudalizmus utolsó évszázadában
mint látni fogjuk — a Csanád megyei közbiztonsági szervezet figyelme a jövevények, jöttment emberek és megtelepülési centrumuk, a Makó környéki puszták, szállások, tanyák felé. Ezért vallják a panaszok, beadványok, a közbiztonsági állapotok helyre- állítására kiküldött bizottságok — nem kevés túlzással ugyan —, hogy a „hőnyi” lakosságot is a jövevény emberek rontják meg, viszik rossz útra. A VÁRMEGYEI KÖZBIZTONSÁGI SZERVEZET KIALAKULÁSA II. József török háborúi, majd a meginduló francia háborúk idején ugrásszerűen kezdett romlani a közbiztonság. Az állami terhek, különösen a hadiadó és a katonáskodás súlyának megnövekedése mellett az 1790—92-es nagy alföldi ínség miatt meg- nyomorodott paraszt sokszor nem látott más kiutat, mint hogy betyárnak álljon. A nincstelenek közül sokan szaladtak a katonáskodás elől, mások bátran szembeszálltak a durva urasági, vagy megyei tisztségviselőkkel és az pokollá tette életüket. A század vége felé nem volt ritka, hogy a dél-alföldi megyék közös hajtóvadászatot bonyolítottak le a betyárok, katonaszökevények, kóborlók ellen, akiknek száma már a dél-alföldi betyárvilág kibontakozását sejtette.88 Azt, hogy a helyzetet már országos szervek is érzékelték, bizonyítja a Helytartó- tanács 1794-es rendelete, miszerint minden csavargó, betyár elfogásáért 50, megöléséért pedig 24 forint jutalmat fizettek. A rendelet statárium gyakorlását is engedélyezte a megyéknek, kihirdetését a nádor engedélyétó'l tették függővé.89 A rendelet nyomán Csanád vármegye létrehozta a csendbiztosi állást. A csendbiztos és az alája rendelt 3 persecutor már a megye házi pénztárából kapta a fizetését, a községekre csak a lóporciójukat vetették ki, de a megye ezt is kifizette.38 39 40 A XVIII. század végén ez a négy fős megyei pandúrszervezet próbálta a betyárokat megfékezni, természetesen nem sok sikerrel. Tevékenységük a menekülő tettesek üldözésében merült ki, a közbiztonság preventív védelmét sem számuk, sem szervezettségük nem tette lehetővé. Létszámuk a betyárvilág terebélyesedését lassan követve emelkedett ugyan, de továbbra is óriási feladat hárult a városi közbiztonsági erőkre. Az 1790-es évek közepétől az 1782-ben utoljára kiosztott szállások felé fordult a városi közbiztonsági szervezet figyelme. A földközösségi művelés megszűnése megállíthatatlanul elindította a szállási körzetek tanyasiasodását, hiába tiltotta a tanács, hogy valaki a városból cselédjeivel a szállásra költözködjön. Kezdetben a tiltás indoka az, hogy „így némely városi terheket elmellőzik”, 1796-ban már hozzáteszik azt is, hogy „cselédjeik kint könnyen kártételre adják magukat, ezért cselédjeiket a városba hozzák, különben szállásuk másoknak adódik.”41 Nem sok foganatja lett az intézkedésnek, ezért Varga Imrét 1800-ban pusztai biztossá választják, aki a „betsületes lakosokból kettőt maga mellé véve” köteles ügyelni a külső biztonságra.42 A városi hadnagyok is egyre többet forgolódnak a tanyákon, ilyenkor napidíj illeti meg őket.43 Szükség is volt rájuk, hiszen a századfordulón már egyre több a betyársorba jutás határán álló, főleg pásztormunkát kereső jövevény. „Makóra, ha rossz vagy” — idézi a régi közmondást Szirbik Miklós 1835-ben írott művében: „Az igaz, hogy ide sok gyülevész nép tódult eleitől fogva, aki egyszer idejön nemigen megy ki innét és 38 Szabó Ferenc i. m. 74. p. 39 CsmL kgy. jkv. 1794. 228. *° CsmL (Mf) tü. jkv. 5/1812. 41 CsmL (Mf) tü. jkv. 1/1796. 83 CsmL (Mf) tü. jkv. 8/1800. 43 CsmL (Mf) tü. jkv. 16/1793. 84
