Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Pölöskei Ferenc: Nagy György és kora
Ha azonban kizárólag az 1918 novemberében megalakult kommunista párt programja szemszögéből vizsgáljuk a polgári demokratikus rendet — s az ötvenes évek történet- írását ez jellemezte —, akkor csupán hiányosságai, ellentmondásai tűnnek fel; nem tudott ugyanis úrrá lenni az ellátási nehézségeken, a munkanélküliség, az infláció pedig megnövekedett. Ráadásul a Jászi-féle nemzetiségi program — a Keleti Svájc eszméje — elkésett, hiszen a nemzetiségek immár az elszakadást proklamálták. A Búza Barna-féle földreform megvalósítása is késett, míg a politikai szabadság- jogokat kihasználva, az ellenforradalom szervezkedése felgyorsult. IV. Az ellenforradalom rendszerének kialakítása, külső és belső körülményei egyaránt jelzik, hogy állam- és jogrendszere, politikai gyakorlata egyfelől az 1910-es években kialakított, a kiegyezéshez képest új, annál merevebb, retrográd kormányzati rendszer elemeire épült, másfelől azonban korábban még ismeretlen intézményekkel, rendelkezésekkel és módszerekkel bővült. Az előbbiek sorában megemlíthetjük a régi közigazgatás, a bírósági szervezet, továbbá a kétkamarás parlament visszaállítását — ezeket azonban az ellenforradalom a maga jellegének megfelelően átalakította. Az utóbbiak közül jó néhány mindvégig érvényben maradt. Ide tartozik például a statárium, az internálás, a rendőri és a csendőri felügyelet rendszere, a demokratikus, a liberális és a szocialista irányzatok kegyetlen üldözése, az állampolgári jogegyenlőség megsértése, majd a harmincas évek végétől annak felszámolása stb. Hogyha még azt is figyelembe vesszük, hogy az ellenforradalom politikai gyakorlata, fegyveres alakulatai, szélsőjobboldali szervezetei még az újonnan kialakított jogrendszert is gyakorta megsértették, figyelmen kívül hagyták, akkor megállapíthatjuk, hogy nem egyszerűen az 1918 előtti belpolitikai rendszer állt vissza, hanem éppen a jelzett jelenségek léte, feltűnően nagy szerepe miatt az államelméletben kezdettől jelen voltak fasiszta elemek is. Vagyis az ellenforradalmi rendszer két pillérre épült. Egyfelől az 1910-es évek Tisza István-i rendjére, amely az 1867-es belpolitikai kormányzati rendszer retrográd átalakítását tartalmazta, másfelől a forradalmak leverését követő, fasiszta elemeket is magába záró politikai és joggyakorlatra. Az 1918 előtti viszonyokhoz képest megváltozott a hatalom közvetlen társadalmi bázisa is, Bethlen és politikus társai — a hagyományos uralkodó osztályok képviselői — ugyanis nyíltan vallották, hogy az újabb forradalmak megakadályozásának nélkülözhetetlen feltétele a rendszer bázisának kibővítése a középrétegek különböző csoportjaival és politikai szervezeteivel. A hagyományos uralkodó osztályok — a nagybirtokosok és a nagytőkések — csak így tudják megőrizni gazdasági és politikai hatalmukat. A középrétegek egyes csoportjaira támaszkodó szélsőjobboldali pártok, szervezetek, egyesületek azonban, amikor tehették, a maguk politikai vezető szerepének megszervezésére törekedtek. Erre különösképpen a harmincas évektől kezdve nyílt lehetőségük, ami együtt járt a totális fasiszta rendszer kiépítésének igényével. Nagy György az ellenforradalom első éveiben — amelyek egyben életének utolsó évei is voltak — újra hitet tett mély demokratizmusáról. Ismét kísérletet tett a polgári demokratikus elvek alapján a köztársasági párt megalakítására és megszervezésére. A Horthy-rendszer azonban mindezt épp olyan brutalitással meghiúsította, mint a polgári radikálisok vagy a szabadkőműves páholyok működését. A köztársasági propagandát a forradalmi szellemmel azonosította, amelyet — folyvást hangoztatta ezt — mint idegen anyagot, ki kell irtani a nemzet testéből. Több jogszabályt is alkotott, amelyekben nemcsak a forradalmak tisztségviselőinek felelősségre vonását 280
