Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Kruzslicz István: Adatok a hódmezővásárhelyi városigazgatás történetéhez (1848–1873)
tegyen felterjesztést az országgyűléshez a községi szervezet minél hamarabb történő törvényes rendezése ügyében.85 A lakosság felháborodása már 1867-ben megnyilvánult. A Vásárhelyi Közlöny szerint „A lakosság 1867-ben tömegesen csoportosult a városháza elé mindszent napján, követelve a tisztújítást, mert azt hitte, éspedig jogosan, hogyha nincs alkotmányosan helyreállítva a rendezett tanács, akkor tehát kupaktanács van, és ennek évenként tisztújítás alá kell esnie. A lakosok közül akkor néhányan kihágásra ragadtatták magukat.”86 A cikk a továbbiakban kifejti, hogy a népnek igaza volt, mert a városházi elöljáróság nem volt törvényes. A megye azonban sem a rendezett tanács visszaállítását, sem új elöljáróság választását nem engedte, sem a lakosságot nem kérdezte meg. A vita a város és a megye között több éven át húzódott, a tisztújítás áttolódott egyik évről a másikra és ezen idő alatt mindkét oldalon növekedett az ellenállás. Hogy mi volt a valódi háttere a kiegyezés időpontjától, sőt már korábban is megnyilvánuló város—megye ellentétnek, azt talán elsősorban politikai alapállásbeli különbségekkel lehet magyarázni. Mind a megyén, mind a városon belül a vezetésben élesen szembenálltak a Deák-pártiak és a 48-asok. A megyevezetés türelmetlen Deák-párti többsége azt kívánta, hogy a városvezetés lehetőleg szorítsa háttérbe a politikai tekintetben a lakosság széles tömegeire támaszkodni tudó 48-as hangadókat. A városi pártharcok különösen az országgyűlési képviselőválasztások idején lángoltak fel. 1869-ben pl. Szilágyi Virgil az ellenzék részéről 3000 szavazatot szerzett meg, míg a Deák-párti képviselőjelöltre mindössze 1000 szavazat jutott. Hódmezővásárhelyen ekkor még nem alakult meg a hivatalos Deák párt, csupán városi pártnak nevezett csoportosulás létezett, amelynek nem volt olyan széles tábora, mint a 48-asok- nak. Garzó Imre mérnök-tanár és a Hódmezővásárhelyi Szemle szerkesztője a Deákpártiak oldaláról vizsgálva az eseményeket kifejti, hogy a képviselőtestület tagjai között kezdetben kevesebb volt a 48-as, választáskor viszont nagy tömegeket tudtak mozgósítani.87 Matók Béla ügyvéd szintén a kortárs szemével látva a helyzetet felháborodottan írja 1869. jún. 20-án a Vásárhelyi Közlönyben: „Talán az egész országban egyetlen város ez, a mely felett még mindig provisoriális, így nézetünk szerint törvénytelen tanács rendelkezik... holott már az 1867-ik évi koronázás után alkotmányos hazánk minden hatóságát megillette a szabad választási jog, és azt a nép mindenütt teljesítette is csak itt nem... Miért lenne attól éppen H.-M.-Vásárhely megfosztva?”88 Mind a régi, mind az újabb törvények szerint is abnormális állapotnak tartja, hogy nem alkotmányosan választott tisztviselők kormányozzák a város ügyeit. A továbbiakban szemléletesen érzékelteti a községi szintű tanács és a rendezett tanács közötti különbségeket: a község, amelynek nincs rendezett tanácsa, közigazgatásilag a megye szolgabíróságának van alárendelve. Költségvetését a megyéhez terjeszti, s változtatást csak annak beleegyezésével tehet. Sommás ügyeit a megyei szolgabíró intézi, rendőri tekintetben a megyei szolgabíróságtól függ. Mint bíró, a 30 Ft-ot meg nem haladó ügyekben bíráskodhat, s csak akkor ítélkezhet, ha a felek kifogást nem emelnek. Tisztválasztást csak e megye engedelmével tehet. Nincs kifejlődve az állandó és szakbizottmányok hatósága. Számadásait a megye számvizsgáló széke elé terjeszti. A megye statútumait végrehajtja. 86 Uo.: 1868. máj. 5. 169. sz. 85 Vásárhelyi Közlöny, 1870. ápr. 3. 87 Garzó Imre: H. M. Vásárhelyről. Hódmezővásárhelyi Szemle 1870. márc. IV. füzet. 112—115. 88 Vásárhelyi Közlöny, 1869. szept. 5. Legyen-e rendezett tanács vagy nem? 240
