Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Labádi Lajos: Szentes város közigazgatása 1849 és 1860 között
volt honvéd, nemzetőr, illetve tiszt ellen indult eljárás, s közel 200 azoknak a száma, kiket a szabadásharcban való fegyveres részvétel miatt büntetésből besoroztak a császári seregbe. Nem lehetett kevés a hasonló sorsra jutott, más megyékben lefogott szentesiek száma sem, de erre nézve nincsenek pontos adatok. A megtorló intézkedések nem korlátozódtak a szabadságharcban fegyveresen részt vett személyekre. A császári hatóságok vizsgálata mindenkire kiterjedt, aki bármily csekély szimpátiát is tanúsított a forradalmi intézmények, illetve intézkedések iránt. Összeállították mindazok névjegyzékét, akik 1848/49 folyamán bármiféle hivatalt viseltek vagy valamilyen formában tettleg segítették a forradalmi hatóságok munkáját. Külön kimutatás készült a „szájhősökről, izgatókról, a lázadást jelentékenyen előmozdítókról”. Mindezek felkerültek a kompromittáltak listájára. A jegyzékbe kerülőket nem vették ugyan őrizetbe, de állandó megfigyelés alá kerültek, utazási engedélyt nem kaphattak, s esetleges kihágás esetén súlyosabb büntetésre számíthattak.22 A bizalmatlanság kiterjedt a szabadságharc leverése után a császári hatóságok felkérésére hivatalt vállalt személyekre is. A felsőbb hatóságok véleményes jelentést kértek minden közigazgatási és törvénykezési tisztviselőről, a szolgaszemélyzetről, az elemi és felsőbb szintű iskolai oktatókról; elsősorban azt firtatva, hogy az érintett személyek hogyan viselkedtek a „lázadás időszaka alatt”. A tisztviselőket ezen túlmenően írásbeli nyilatkozat tételére kötelezték a forradalom alatti magaviseletüket illetően. Az egyéni igazolásokat tartalmazó ún. purificatiós íveket megyefőnöki véleményezés után felterjesztették a kerületi közvádlóhoz, aki döntött a további vizsgálat folytatása, vagy megszüntetése felől.23 A megtorló intézkedések szerves részét képezték a különféle korlátozó, tiltó rendelkezések. A szabadságharc leverését követően például megtiltották a kaszák, sarlók, szénavágók és egyéb mezei munkára használt, könnyen fegyverré alakítható vaseszközök vételét és szállítását, de még a közönségesnél nagyobb botok tartását is. A rendkívüli állapotra hivatkozva betiltottak mindennemű gyülekezést, legyen az polgári vagy egyházi szándékú. Tiltva voltak a kaszinói összejövetelek, az álarcos- bálak és a táncmulatságok. Üldüzőbe vették a magyar zenét, táncot és színjátszást. A császári hatóságok megítélése szerint az utóbbiakat a „forradalmi pártbeliek” eszközül használják arra, hogy a tömegeket izgalomba tartsák. A magyar nemzeti zenészek fellépésével kapcsolatban megállapították, hogy „miután többnyire nemzeti dallamok játszásával foglalkoznak, a pártütők ármánykodásaitól nem egészen idegenek”.24 Különösen nagy hangsúlyt fordítottak a forradalomra emlékeztető ruhaviselet üldözésére. A szentesi főszolgabíró 1849 novemberében haragos hangú levelet intézett a szentesi elöljárósághoz, melyből megtudhatjuk, hogy „még sűrűn látszanak egyének, kik lázadó honvéd öltönyben és más pártütést jellemző jelekkel ellátva magukat mutogatni merészelik”. Felsőbb parancsra hivatkozva szigorúan meghagyta, hogy „bárkinek is honvéd attila, bundába, csákóba vagy előbb volt cs. kir. huszáröltönybe járni tilos, és ha mégis némelyek a lázadó seregnek ösmertető jelével ellátva volnának, járkálni ne engedjék, és ha mégis járkálnának, elfogatván, ruhájukról a nevezett jeleket lefejtsék és csak akkép eresszék szabadon”.25 22 CsmL (SzF) 72/1849. Megyefőnöki ir.; 1060/1850. Szolgabírói levelezőkönyv; 131/1850. Tanácsi jgyk. 23 CsmL (SzF) 373/1849., 5617/1850. Megyefőnöki ir. 21 CsmL (SzF) 6446, 6478, 7250/1850.; 780/1851. Megyefőnöki ir.; 8, 1953/1850. Szolgabírói ir.; 287/1850. Tanácsi ir.; 1806/1851. Tanácsi jgyk. 25 CsmL (SzF) 706/1849. Megyefőnöki ir.; 212/1849. Szolgabírói levelezőkönyv. 205
