Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Varsányi Péter István: Csány László Szegeden és Csongrád megyében

A kormányzó az 1849. július 24-én, immár Szegeden tartott minisztertanácson ismét előállt indítványával. Elképzelésének azonban nem tudott érvényt szerezni, mert négy minisztere: Szemere Bertalan, Aulich Lajos, Duschek Ferenc és meglepetésre Csány László ellene voltak. A kívülállókhoz — beleértve még a képviselőket is — más és másképp, nemegyszer fonákjára fordítva jutottak el a hírek. Hunfalvy Pál (1810—1891), Szepes megyei képviselő a következő értesülést jegyezte fel naplójában: „Menet alatt beszélte Kovács Lajos, hogy miniszteri tanács volt, hogy abban egy minister indítványozá Görgeynek fővezérré kinevezését, Aulich teljes erőből pártolta, Duschek is hozzájárult (másként beszélik: Aulich volt az indítványozó, s csak egy minister pártolta), de többségre nem értek.”14 Nem nehéz arra következtetnünk, hogy a naplóban név szerint nem említett miniszter mögött Csány Lászlót sejthették a kortársak, így Hunfalvy is.

Térjünk azonban vissza a hiteles szemtanúhoz, Mészáros Lázárhoz, s kövessük az ő gondolatmenetét, ahogy a javaslatot ellenzők indítékait elemezte!15 Duschek pénzügyminiszter szerint a fővezérség nem illik össze Kossuth állásával; ha a kormányzó ragaszkodnék elképzeléséhez, akkor fogadja el Szemere Bertalan korábbi javaslatát: legyen diktátor, oszlassa fel — az amúgy is hatálytalanított — kormányt, s így álljon a hadsereg élére. Bár Görgei fővezéri kinevezését abban bízva támogatja, hogy csak ő képes tető alá hozni a megegyezést a császáriakkal, szemben a harcot folytatni akaró Kossuthtal. Szemere miniszterelnök hatalmi féltékenységből, Aulich katonai megfontolásból helyezkedett szembe Kossuth ötletével. Aulich korrekt álláspontjához talán csak Csány — hátsó gondolatoktól mentes — véleménye mérhető. Ha Csány bizalma július első napjaiban meg is ingott Görgeiben, végül is sem emberi, sem politikai vonatkozásban nem távolodott el tőle. Változatlanul bízott a tábornok zsenialitásában, ezért látta Csány a legalkalmasabbnak a fővezéri tisztség betöltésére (idézet a július 9-én írt leveléből: „...én Görgeyről árulást nem hihetek”; Horváth Mihály is említi, hogy Csány „...a szegedi tanácskozások óta nem szűnt meg Görgey fővezérségének szükségét hirdetni”16).

Ha a minisztertanácsban történtekről Hunfalvy Pál információi nem is voltak a legpontosabbak, az országgyűlés eseményeit vizsgálva támaszkodhatunk értékes naplójára. 1849 júliusában — a szegedi országgyűlés egyik legfontosabb, a nemzetiségi kérdésnek tárgyalása közben — Beöthy Ödön Bihar megyei képviselő váratlanul rákérdezett a fővezérség problémájára. Pillanatok alatt heves vita bontakozott ki, amely mindinkább Görgei Artúr javára látszott alakulni (Kubinyi Ferenc, Irinyi József, Csány László). A közmunka- és közlekedési miniszter változatlanul Görgei mellett szállt síkra, amit Kovács Lajos is pártolóan támogatott („...minthogy a kormány és Görgey között viszályok vannak, s a kormányt compromittálni nem lehet, a ház pedig a fővezérségről úgymint Csányi indítványozta, felségi jognál fogva határozhat”). E javaslattal mindenekelőtt Vukovics Sebő szállt szembe, aki szerint Buda bevétele óta a „Szerencse asszony” elhagyta a tábornokot. Vukovics nagyon is jól látta Görgei ellentmondásos arculatát: „...valóságos magyar Alkibiadész, jeles de félelmetes is”. Érdemes végiggondolni Vukovics Sebő meglátását: Görgei nem a kormányért harcol, hanem a hazáért (viszont a tábornok és Kossuth haza-felfogása nem fedi egymást!), s azt fogja tenni, amit „... a nép javára szolgálni gondol”, beleértve a fegyverletételt is. Az igazságügy-miniszter állításaival — különösen ami a hadiszerencse elpártolását illeti — csupán Csány László szállt vitába. Az oroszok

14 Hunfalvy Pál : Napló 1848—1849. A szöveget gondozta: Urbán Aladár. Szépirod. Könyvkiadó, Bp. 1986. 300—301.

15 Mészáros L.: i. m. II. 335—336.; Steier L.: i. m. II. 29—31.

16 Horváth M.: i. m. III. 457.

190