Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
teszi a jegyzőségre, ifjúkori botlásai pedig, ha voltak is, nem foszthatják meg ettől az állástól. Ami pedig az uradalmi óvás jogosultságát illeti, Müller Ignác szentesi kerületi főszolgabíró éppen másnap jelentette a közgyűlésnek, hogy az uradalom Szentesen sem szólt bele sohasem a jegyzőválasztásba. Csongrád Vármegye Nemesi Közgyűlése tehát 1843. december 11-én elutasította az uradalmi óvást, és Makay László választott jegyző elfoglalhatta Csongrád mezőváros jegyzői hivatalát. 8 Aligha kétséges, hogy az 1843. évi jegyzőválasztás botrányai, elsősorban pedig az uradalom törvénytelen hatalmaskodása is hozzájárultak ahhoz, hogy 1845 elején a csongrádiak földesurukhoz, gr. Károlyi Istvánhoz fordultak, és azért esedeztek, hogy magukat minden úrbéri fizetéstől, tartozástól és szolgálattól szabad egyezséggel megállapítandó összeg lefizetésével megválthassák. A tárgyalások megindultak. 1845-ig a csongrádi gazdaság és társadalom egyenletes és arányos fejlődést mutat 1828-hoz képest. 358 úrbéres telken gazdálkodtak, ebből 30-on nemesek; 368 földes gazda, 880 házas, 870 házatlan zsellér, 233 kézműves és kereskedő, valamint 13 honorácior lakott a város 1246 házában. A lakosság teljes létszáma 12 289 volt. A csongrádi örökváltság sokkal egyszerűbb műveletnek ígérkezett, mint a szentesi. A vármegye melegen pártolta, Kossuth Lajos ügyvédként vállalta a lebonyolítást, sőt a pénzkölcsönzést is. Az 1264 csongrádi háztulajdonos gazda egy 64 tagú választmányra bízta a szerződés előkészítését. A kikötött 600 000 Ft váltságösszeget végül is nem sikerült kölcsönözni, ezért 1846. január l-jétől a város haszonbérbe vette a megváltandó javakat, s a felek részletfizetésben állapodtak meg. A szerződést 1847. augusztus 30-án megkötötték, a legfelsőbb jóváhagyást azonban elmosta 1848 márciusa. Makay László 1847 elejéig töltötte be a jegyzői tisztet. Ekkor atyja örökébe lépett: árvapénztárnok lett. Júniusban elhunyt a volt bíró, Sági Mihály, Makay ellenfele, s a város közönsége őt választotta be helyette a váltsági választmányba. Tekintélye és hitele is megnőtt: a kezesek 100 000 váltóforint (40 000 ezüstforint) erejéig álltak jót érte. 1848-ban nemzetőri szolgálatot teljesített, részt vett a délvidéki táborozásokon, 1849-ben fölmentést kapott. Közben megnősült, négy gyermeke született. Ekkor már látni lehetett, hogy személye csak a fölvázolt összefüggésekben tett szert némi súlyra. Nem is hasonlítható a szentesi Boros Sámuelhez, aki 1848—1849-ben polgármesterként, a népfölkelésekben teljhatalmú polgári biztosként irányította városát. A szabadságharc leverése után Borost halálra ítélte a haditörvényszék, Makayt minden nehézség nélkül igazolta a purifikáló bizottság. Ha életútjának ezen a pontján elbúcsúznánk Makay Lászlótól, egy tehetséges, művelt, de a kisvárosi életbe beleszürkült ember képe maradna meg bennünk, akinek az életében mégis volt egy nagy pillanat, amely egy korszak lényegét tartalmazta. S mert abban a pillanatban derekasan helytállt, megküzdött az utóvédharcot folytató feudális erőkkel, némi fenntartással akár kisvárosi hősnek is tarthatnánk. Makay László azonban nem volt az a kimagasló fa, amely vonzza a villámokat. Szorgos kis- hivatalnok lett belőle, anyagi gondokkal is küzdött — és végül a becsület útjáról is letért. 1859-ben kiderült, hogy az árvapénztár ellenőrével, egy árvaszéki ülnökkel és több városi tanácsnokkal bűnszövetségre lépett, és nagy összeget, 14 469 Ft 14 kr-t 171
