Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Barta László: Csongrád város jegyzője

Másnap, 1843. március 7-én kelt a Sági Mihály bíró mögött felsorakoztatott néhány tucat csongrádi polgár levele az uradalmi ügyészhez, amely ugyanazokat a vádakat hangsúlyozta. Tóth Sándor levelének egy-két kifejezése és a két levél helyen­ként szó szerinti egyezése azt a gyanút eró'síti meg, hogy a levélírók ugyanabból a kot­tából énekeltek. Mindenesetre Lendvay Lajos uradalmi ügyész az összegyűjtött levele­ket — Rónay Mihály csongrádi kerületi alszolgabíró útján — a március 13-i megyei közgyűlés elé terjesztette. Mint már korábban említettük, ez a közgyűlés rendelte el a vizsgálatot. Makay azonban május 25-ig nem tudott hozzájutni azokhoz az iratokhoz, amelyekben becsü­letét megtámadták. „Audiatur et altera pars”, hallgattassák meg a mási fél is — kérte, de mint ahogy ellenfelei is csak utcai, kaszinói és kocsmai hírekbó'l szedték össze vádpontjaikat, ő is csak a sötétben tapogatódzott. Mindenesetre beszerezte a már említett bizonyítványokat, de a vádaskodás alapjául szolgáló leveleket még szeptem­berben sem láthatta, noha közben kétszer is járt otthon. A rágalom, legnagyobb fáj­dalmára, még spártai jellemű szülei és közte is „lélekveszedelmet okozott”. Makay László hívei közben kideríteni vélték, hogy a március 7-re keltezett folyamodás tulajdonképpen 12-én, vasárnap kelt, az aláírókat úgy terelgették be az utcáról, az írástudatlanokat félrevezették a beadvány tartalmát illetően, s a beadványt magát nem más, mint Ludvig Lénárd, a behelyettesített jegyzó', Makay ellenfele szer­kesztette. Ezt Ludvig tagadta, és rámutatott arra a kétségtelen tényre, hogy a Makayt pártoló beadványt Szabados Antal ügyvéd szerkesztette, és Makay András nyújtotta be. Makay László egyik levelében a nepotizmust okolja a választása körüli zűrzava­rért. Igaza volt, bár a kései szemlélők szemében teljesen természetesnek látszik, hogy egy alföldi mezőváros életében a rokoni kapcsolatok igen fontosak voltak, sőt kiélezett helyzetben egyenesen döntő erejük volt. Sem a júniusi, sem a szeptemberi vármegyei közgyűlés nem tudta lezárni az ügyet, amely tulajdonképpen a nyár végén kezdett igazán bonyolódni. Ekkorra Makay László már beszerezte a szükséges hiteles bizonyítványokat — korábban felsoroltuk őket —, sőt az illetékes egyházi és világi hatóságok tanúsítványait is jámbor és tisztes­séges magaviseletéről. Magánéletének homályos és gyanús mozzanatairól Ő maga ezt nyilatkozta: „Az éretlen ifjúság nem annyira mindig gonoszságból, mint inkább meggondolat­lanság által könnyebben vetemedhetik ugyan némely tettekre, mint az évek sora által férfiúvá növelt s hivatását könnyebben felfogni tudó egyén; — de mindemellett is, bár soha nem akarok jobbnak látszani, mint a minő vagyok s voltam: kénytelen vagyok megvallani, hogy a vádakban felhozott vétkeknek soha részese nem voltam.” Az elfogulatlan kutató azt mondhatja: lehet. A hálószobák titkait az okmányok nem fedik föl. Richter és felesége sokat veszekedtek, de amíg Makay ott lakott, gaz­dagok voltak. Ha Richter tönkrement is, nem Makay forgatta ki vagyonából, hiszen ő maga azután is igen szerényen élt. Ellenségei tudták, hogy Tóth Sándor levele nem lesz elegendő bizonyítéka Makay erkölcstelen életmódjának. Előbb Ludvig Lénárd utazott Pestre, s ott fel­kereste Síp utcai szállásán Liptai Istvánt. Minthogy Ludvig korábban Csongrád megye, Liptai pedig Pest megye hajdúja volt, úgy vélte, rá tudja venni volt kollégáját egy Makayra nézve terhelő vallomás megtételére, s ennek érdekében Liptai fáradozá­sait jutalmazni is kívánta. Liptai azonban nem állt kötélnek. Augusztus végén Bálint György, Csongrád másik jegyzője Brandt János pesti szabót kereste föl hasonló céllal. Brandték azonban kiutasították, és kijelentették, hogy a „Makay László úr ellen felhozott ... pletykákat valóknak lenni nem bizonyíthatnánk — mivel mi őtet mindig becsületes Urnák ismerjük...” Makay László véletlenül találkozott is Bálinttal 169

Next

/
Thumbnails
Contents