Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Barta László: Csongrád város jegyzője
A szentesiek a kitűzött határidőre nem tudták előteremteni a hatalmas váltság- összeget, ezért 1837. április 19-én pótszerződést kötöttek a grófokkal. Ennek értelmében a hátralevő összeget 20 év alatt törlesztik le évi 5 %-os kamattal, a kétharmad summa lefizetéséig haszonbéresként élvezik a megváltás alatt álló javakat, a tartozás zálogául 20 000 hold földet kötnek le a grófok számára. A pótszerződés 13. pontja értelmében a Klauzál Gábor alkotta ideiglenes város- igazgatási szabályrendelet, a coordinatio szerint kellett kiépíteni szabad Szentes városa új igazgatási és jogszolgáltatási rendjét, amely tulajdonképpen megvalósította a rendezett tanácsú jogállást és városszervezetet. Boros Sámuel lett a főbíró, a belső tanács polgári peres úriszékként és büntetőbíróságként is működött, a külső tanács valójában képviselő-testület volt, a város jól fizetett szaktisztviselőket alkalmazott. Egyetlen erős szál fűzte továbbra is az uradalomhoz: a pártfogó (protektor) személye, aki minden testületben elnökölhetett, korlátlan kezdeményezési és ellenőrzési joga volt, és senkinek sem tartozott felelősséggel. A pártfogó maga Klauzál Gábor, Csongrád vármegye első fizetésbeli táblabírája, 1832—1836. évi országgyűlési követe (később 1843—1844. évi országgyűlési követe, Csongrád város 1848. évi országgyűlési képviselője, az 1848. évi első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere) volt. Néhány hétig irányíthatta az általa életre hívott szabad, polgári városszervezetet, majd elszenvedte annak bukását. Boros Sámuel javaslatára ugyanis az 1837. augusztus 20-i közgyűlés egyoldalúan felmondta a coordinatiót és a pártfogói tisztet, s ezzel magára vonta a grófok, a vármegye és a központi kormányszervek rosszallását és annak következményeit. 1840. szeptember 29-én a helytartótanácsi rendeletre összeült vármegyei törvényszék megsemmisítette Szentes új igazgatási rendjét, és visszaadta a törvényhatóságot az uradalomnak. Ezzel Szentes visszasüllyedt az 1836:9 te. szerint működő jobbágyközség állapotába, azzal a lényeges különbséggel azonban, hogy lakói nem földesúri szolgáltatásokat teljesítettek, hanem haszonbérlőként a váltságösszeget törlesztették. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a főispáni helytartó székében 1839-től 1842-ig a liberális György gróf ült. Boros Sámuelt újra főbíróvá választották. Ezután azonban a korábbiaknál jóval hevesebb és alattomosabb támadások fenyegették. Már 1833-ban önkényeskedéssel és anyagi visszaélésekkel vádolták meg az uradalomnak a városban élő alkalmazottai és tisztviselői. Akkor a királyi tábla fölmentette. A váltsági küzdelmek idején a szentesi nemesek egy csoportja és Szépe Pál „igazságkereső” békebontói állandóan támadták. 1840-ben a vármegyei törvényszék kitűzte a nemesi voltát vitató pert. 1842-ben a szokásjogot felrúgva az uradalom nem jelölte a főbíróválasztáson. Ugyancsak 1842-ben pazarlással és sikkasztással vádolták, a számvevői úriszék el is marasztalta majdnem 16 000 Ft-tal, vagyonát zár alá vették. Úgy látszott, hogy Szentesen sikerült az uradalom számára kívánatos rend helyreállítása, amikor Csongrádon is kiütött a botrány. Az uradalom a maga szempontjából helyesen ismerte fel: egy művelt, jogilag jól képzett, megfélemlíthetetlen, népszerű, ambiciózus férfiú kényelmetlen, sőt veszedelmes lehet számára az úrbéres városaival folytatott nagyszabású műveletek — az úrbéres perek, a legelőelkülönítés és az örökváltság — során. Föltételezhetjük, bár nem tudjuk biztosan, hogy amikor 1843-ban Makay László megpályázta Csongrádon a jegyzői állást, Lendvay Lajos uradalmi ügyész tudatában fölrémlett a szomszédos város első emberének alakja. Makay László művelt, jogilag képzett, bátor, ambiciózus ifjú férfi volt, s a választás eredménye szerint népszerű is. Azonnal megvétózta. S ha már megtette, ragaszkodott is hozzá, mert mögötte állt a hatalmas uradalom, a csongrádi gazdák egy része magával a főbíróval az élen és a vármegye, 163
