Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)

Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)

a hatásköre, másrészt jó fél év múltán ez is megszűnt és most már a megszálló hatóságok is a pénzügyigazgatósági rendszerre tértek át.

Ez az ideiglenes állapot azután végleg a kiegyezés után szűnt meg, amikor az ország sógazdálkodását az 1867. évi XVI. törvénycikk értelmében a pénzügyminisztérium vette át.

*

Ha már most a magyarországi sóhivatalok társadalmi értékelésének kérdését felvetnénk, azt kell megállapítani, hogy a sóhivatali hatáskör, annak sokrétűsége, az, hogy ennekfolytán a társadalom széles rétege került a sóhivatalokkal érintkezésbe, másrészt az, hogy a sóhivatali vezető' tisztiviselők, részben hivatali beosztásuk folytán, részben pedig a helyi társadalomba való beépülésük következtében névre és tekintélyre tettek szert, ezt a gondolatot sugallaná, hogy maguknak a sóhivataloknak is közkedvelt lett volna a helyzetük.

Úgy látszik azonban, hogy ennek az ellenkezője az igaz.

Ugyanabban az időben, amikor a magyar udvari kamara hatáskörébe tartozó sóhivatalok működése országszerte megszűnt, Vas Gerebennek megjelent egy röp- irata, ,,Ki adta a szabadságot a népnek?” címmel. És ebben a következő mondat olvasható: „Mármost, ha valaki azt hiszi, hogy erre az atyai szeretetre kap valamit, menjen el a sóházhoz, próbálja meg, de tudom, hogy csak egy verdung sót sem kap érte.”

149