Tanulmányok Csongrád megye történetéből 14. (Szeged, 1989)
Habermann Gusztáv: A szegedi fősóhivatal és személyzete (1790–1848)
kinek a hatáskörébe tartozott azoknak az alkalmazottaknak a kinevezése vagy félfogadása, akik nem tartoztak ugyan kifejezetten hivatali státusba, de a munkájuk a hivatali ügykör zavartalan ellátása szempontjából nélkülözhetetlen volt. Gondolunk itt elsó'sorban olyan kétkezi munkásokra, akik az érkező sók kirakásánál, raktárba hordásánál, raktározásánál, továbbfuvarozáshoz való kihordásánál és berakodásánál segédkeztek. Fel kell tételeznünk, hogy az ilyen munkaerő munkába állítása a hivatalfőnök hatáskörébe tartozott. Az is nagyon valószínű, hogy az ilyen munkások javarésze állandóan foglalkoztatott volt, és azok, akik soraikból kitűntek, később egyes alsóbb hivatali állások megüresedésénél a hivatalfőnök javaslatára kinevezést is kaphattak a hivatal személyi állományába. A szegedi sóhivatal, illetve később a szegedi fősóhivatal a „Salis & Ratigeratus Officium in Hungária” közvetlen rendelkezése alá tartozott. Rajta keresztül érvényesült a „Camera Regia Hungarico Aulica” minden rendelkezése, ellenőrzése és felügyelete. A szegedi fősóhivatalban is a hivatalvezetőt akadályoztatása esetén helyettes segítette, akit általában „Contrascriba”, németül „Gegenschreiber” címen emlegettek, és aki valójában ellenőri ügykört töltött be. Csak kisebb hivataloknál fordult elő, hogy a helyettesi pozícióra nem ilyen képesítésű személyt alkalmaztak. Ilyen esetekben találkozunk a rangsor második helyén a „contraagens” vagy „contralor Ponderum Magister” vagy egyszerűen a „contralor — controllor” személyével. A contraagens tulajdonképpen ugyancsak ellenőri hatáskört töltött be, akárcsak a contrascriba a fontosabb hivataloknál. — Mindketten a hivatal második legfontosabb tisztségét viselték, hatáskörük volt a hivatalvezető helyettesítése, de ettől eltekintve önálló hatásköre is volt a hivatal valamelyik ügyintézési területén. Az sem tekinthető kizártnak, hogy a hivatal által kibocsátott iratokat vagy azoknak egy részét, például a negyedévi jelentéseket az udvari kamara felé — ellenjegyezte a hivatalfőnök aláírása mellett, ami nemcsak az irat hitelességét lehetett hivatva emelni, hanem valóban jelentett valamelyes ellenőrzési funkciót is. A hivatali ranglistán a következő fokozatban a ponderum magister szerepelt, a mázsamester. Mint ahogyan a neve is mutatja, az ő teendői már közvetlenül összefüggésben állanak a hivatalba érkezett só átvételével, minőségének ellenőrzésével, az érkezett mennyiség meghatározásával, a sónak esetleges feldolgozásával és kiutalásával. A mázsamesteri állás is tekintélyt kölcsönző hivatal volt, akárcsak az előző, és akik ezeket a hivatali tiszteket betöltötték, ha hosszabb ideig időztek a városban, annak a társadalmában rendszerint nagy megbecsülésnek örvendtek, ami nem mindig szólt csak a hivatali állásnak, hanem még inkább az azt betöltő személy tulajdonságainak. Aki a sóhivatallal közvetlenül a só forgalmazása vonatkozásában került kapcsolatba, akár mint vásárló, akár mint szállító, az rendszerint a mázsamesterrel vette fel az érintkezést. Ha a hivatalnak nagy volt a forgalma, mint a későbbiekben például a szegedi fősóhivatalnak, akkor a mázsamesteri állásokat szaporították, és az egyes mázsamesterek a többiekhez viszonyítva rendszerint kinevezésük időbeni sorrendjében szerepeltek a hivatali — előléptetési — listán. Ez alól csak akkor volt kivétel, ha azonos szintű hivataltól ugyanazon pozícióban levő és ugyanazon beosztásba kerülő egyén jött át, aki ilyen esetben megtartotta a kinevezése időpontja szerinti rangsorát. A mázsamesteri álláshoz nem tartozott hozzá feltétlenül a só tényleges kimérése, mázsálása. Még csak az sem látszik bizonyosnak, hogy akár az egyes tételek tényleges kimérésénél jelen kellett volna lennie. Magának a sónak a súly szerinti kiadása rendszerint a mázsamester mellé beosztott ponderátorra, a mázsálóra tartozott. De a ponderátor sem volt egyszerű kétkezi munkásnak vagy különösen felfogadott 126
