Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)
Dóka Klára: A dél-alföldi iparosság struktúraváltása a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet korában (1828–1870)
iparosokra, a nagykikindai járásban 180 az élelmiszer, 275 a bőriparosokra. A felsoroltak közül legsűrűbben iparosodott terület Torontál megye nagybecskereki járása volt, ahol 207 lakos mellett élt egy textil-, 187 mellett egy fa- és fém, 197 mellett egy- egy bőriparos. Termelésük messze meghaladta a környék szükségleteit, és a fejlődés lehetőségét a Verlag-system vagy a koncentrált gyári termelés felé egyaránt magában rejtette. A kereskedelem a megye életében 1828-ban nagy szerepet játszott: a földművelő megyék közül itt élt a legtöbb kereskedő. A 2853 iparos mellett 513 kereskedőt és kalmárt írtak össze, ami több, mint 5%-kal haladta meg az országos átlagot (17,98% volt). A szomszédos Temes megyében fele ennyi kereskedő élt (279 fő), ami az iparosok 11,53%-át tette csak ki. A mezővárosi és falusi kereskedők tevékenysége e megyében szorosan hozzátartozott a lakosság ellátásához, és vásárhelyek, nagyobb városok híján felvevőpiacot biztosított nagyszámú kézművesnek is. Arad megye A Délalföld keleti részén, a Marostól Északra, az erdélyi hegyek lábánál helyezkedett el a vizsgált régió legszegényebb területe, Arad megye. Egyetlen természeti kincse az erdőborítás volt, azonban fát víziúton Erdélyből is szállítottak. A török kiűzése után a megye lakossága a 18. század végéig újjátelepült, és a 19. században már csak mérsékelt fejlődés következett be. A gyér lakosság ellenére kis falvakból álló, viszonylag sűrű településhálózat alakult ki. A megyeszékhely — mint említettük — 1834-ig mezőváros volt. Lakói különféle mezőgazdasági termékekkel kereskedtek (nyersbőrrel, gubaccsal, dohánnyal, fával), sőt a bánsági és erdélyi áruk egy része is itt cserélt gazdát.50 Arad városban a kereskedők száma magasabb, a megyében alacsonyabb volt az országos átlagnál. (Araddal együtt 11,64%). Az aradi ipar a 19. század elején nem volt túl fejlett. 1828-ban 311 mester és 146 legény élt a városban, ami messze elmaradt a szabad királyi városok országos átlagától, s csak egy közepes mezővárosénak felelt meg. Rontotta az iparosodás lehetőségeit a város fekvése is. A Maros jobbpartján épült Óvárossal átellenben volt a megerősített aradi vár, amely mellett — a már említett — Újarad mezőváros alakult ki. A Temes megyéhez tartozó helység erősen iparosodott volt, az önálló kézműveseket és segédjeiket számítva minden 9. lakos kézművességgel foglalkozott. Úgy tűnik, az aradi iparosság egy része áthúzódott az új, balparti városrészbe, amelynek — többek között — a Várban állomásozó helyőrség is piacot jelentett. Arad városban a nagymultú céhek erősek voltak, és elzárkózásukkal ők is rontották a városba kerülő iparosok esélyeit. A 18. század elején szerveződött a textilipar (1723-ban már öt ilyen céh volt: gombkötő, két szabó, selyemszövő, takács), 1731-től állt fenn a cipészek testületé, akik filiális mesterként a környék iparosait is befogadták, 1772-ben alakult meg az asztalosok, lakatosok közös szervezete, de volt már a 18. században céhük a molnároknak, mészárosoknak, szűcsöknek, kőműveseknek is.51 1815—1848 között 26 új céhlevelet adtak ki, illetve régit erősítettek meg. 1828- ban összesen 10 féle ipar nem tartozott a céhesek közé, azonban e mesterségekkel csupán 17 fő, az összes kézműves 5%-a foglalkozott.52 (1. XV. táblázat!) 60 61 60 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pest, 1851.1. 38. “ Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város története. Második rész. A török hódítástól napjainkig. Arad, 1895. 855—869. 61 Eper Jessy, i. m. (1967) 212—213. 223
