Tanulmányok Csongrád megye történetéből 13. (Szeged, 1988)

Szőcs Sebestyén: Szeged város követei az 1832–36. évi országgyűlésen

1836. március 30-i országos ülésen — a tanács február 29-i határozatában foglaltaknak megfelelően — Gerencsér János úgy nyilatkozik, hogy Szeged városa a múzeum tá­mogatására „a kivetés által reája esendő mennyiséget örömmel le fogja fizetni”, és csupán az ellenzéki követek egy részének azon terve ellen tiltakozott, hogy az egyes törvényhatóságokra eső összeget az 1807. évi 2. te. vonatkozó rendelkezéseinek meg­felelően vessék ki, s ehelyett „más, czélerányo;abb kulcs” kidolgozását sürgette.190 Szeged városa a nemzeti múzeum mellett a nemzeti színház létrehozását is támo­gatta mind anyagilag, mind erkölcsileg, s tette ezt annál is inkább, mert a megalapí­tandó állandó magyar nyelvű színház a nyelvművelés és nyelvterjesztés területén is igen nagy szerepet tölthetett be, s kellett is betöltenie az elképzelések szerint. Emlí­tettük, hogy a színházra vonatkozóan Szeged városa a sérelmek és kívánatok között nem tett ugyan javaslatot; a tanács azonban már 1833. elején utasította a követeket, hogy a rendek ezzel kapcsolatos erőfeszítéseiből a legmesszebbmenőkig vegyék ki részüket.191 Hódy és Gerencsér ezt az utasítást a maguk részéről örömmel vették tudo­másul; 1835-ben azután a választott község is állást foglalt a kérdésben: vonatkozó határozatában kimondta, hogy ha a színház támogatásával kapcsolatban országgyű­lési határozat nem születik, önkéntes adományként 1000 forintot ajánl meg, ám ha a rendek országos kivetést határoznának el, a követek „alkalmaztassák ... magukat az Országgyűlésen kidolgozandó elvekhez”; s végül azt is lelkére kötik a két követnek, hogy „minden esetre ... a Nemzeti Ügyet elő mozdítani törekedjék”.192 A rendek a színházzal kapcsolatos ügyeket a múzeum kérdésével együtt kívánták tárgyalni;193 majd az érdemi munka az 1836. február 1. kerületi ülésen el is kezdődött, s ekkor 400 ezer forintnyi összeget szavaztak meg a színház céljaira.194 A február 6-i kerületi ülésen azután olyan döntés született, hogy a „kirendelendő országos bizottság ezen nemzeti intézetre” azt az összeget is vegye át, amely önkéntes adományokból gyűlt össze, s amelynek kezelése eddig a Pest megyei magisztrátus feladata volt.195 A fenti határozatokról a követek február 8-án tájékoztatták a tanácsot, s utasítást kértek arra vonatkozóan, hogy miután az említett 400 ezer forint „a Törvényhatósá­gok között egyéb segedelmek úttyán” kerül felosztásra, s Szegedre minden bizonnyal jelentős summa esik majd, a megajánlott 1000 forintnyi összeget szóba hozzák-e a kérdés országos ülésen történő tárgyalásakor.196 Február 21-én visszatérnek a prob­lémára, és sürgetik a tanácsot a kért utasítás mielőbbi megküldésére, hiszen a színház ügyét a rendek már felvették az országos ülések napirendjére.197 A tanács február 29-én a múzeum mellett a színház kérdésében is állást foglalt, s arra utasította Hódyt és Gerencsért, hogy a kivetett összeget minden további nélkül szavazzák meg, a választott község által tett felajánlásra vonatkozóan azonban nem adott útbaigazítást a követeknek.198 így az 1836. április 23-i országos ülésen — a kive­tés már említett tervezett módja ellen most is tiltakozását jelentve be — Gerencsér 190 Szeged város tanácsának hivatkozott utasítását 1.: CsmL Tanácsi iratok 1836: 599., vö.: uo. Tanácsi jkv. 1836: 599., Gerencsér felszólalását I.: Jegyzőkönyv XIV. 149. Reizner János egyéb­ként úgy tudta, hogy „a magyar nemzeti múzeum létesítésére a város és a polgárság 2575 frt. 27 krt. áldozott”. (Reizner 1899—1900. II. 40.) 191 CsmL Tanácsi jkv. 1833: 567. Vö.: uo. Tanácsi iratok 1833: 1165. 199 CsmL Vál. község jkv. 1835: 209. 193 Erre vonatkozó 1835. július 4-i határozatukat 1.: Iratok IV. 282. 194 KLÖM V. 450. sk. Vö.: uo. V. 432., 447. Az összegre vonatkozó határozat feltételezhetően a színház ügyében tartott 1835. november 12-i konferencián született meg; a konferenciáról 1.: uo. V. 212. 195 Uo. V. 462. 199 CsmL Tanácsi iratok 1836: 78. 197 Uo. 1836: 599. 198 L. erre a 191. sz. jegyzetben említett levéltári forrásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents