Tanulmányok Csongrád megye történetéből 12. (Szeged, 1987)

Ördögh Piroska: Szeged politikai életének egyes jellemzői 1947 és 1955 között

relatív iparforgalmú többségű várossá”. Budapest után a második legsűrűbben lakott várossá lett az országban.209 A változás nagyon lényeges volt az amúgy is nagy munkanélküliség, a lakosság ellátása szempontjából, különösen akkor ha tudjuk, hogy az első 5 éves tervben a könnyűipar fejlesztését nem szorgalmazták — itt pedig csak ez volt — éppen nem a jugoszláv határmenti Szegeden. Mindehhez társult, hogy a város vezetése elvesztette korábbi viszonylagos önállóságát. A mezőgazdasági jellegű megyei vezetés irányítása alá helyezése még a kezdeményezésre képes városi vezetőket is gátolta. Őket azonban vagy leváltották, vagy máshová helyezték, jó esetben iskolára küldték, a városi tanácsi vezetőket pedig rendeletekkel, utasításokkal gúzsbakötötték. így azután a városi párt- és tanácsi vezetés végrehajtó és nagyrészt szektás szellemű apparátussá lett. Mindehhez kapcsolódott a vezetésben eluralkodó parancsoló stílus, a sokasodó nehézségek láttán a kapkodás, a helyzet elemzése helyett — gyakran a felsőbb utasítások végrehajtása miatt is —, a gondokban az ellenség keresése, a bizalmatlanság fokozódása most már a párt- és tömegszervezeti vezetőkkel, tagokkal szemben. Nem véletlen ezek után, hogy amikor 1952 végén az MDP KV átfogóan értékelte a szegedi PB munkáját, azt „nem eléggé alapos, tervszerű és főleg nem kollektív”-nek minősítette. A PB ülésein megfogalmazott tennivalók irreálisak. Az aktívák nagyon elfoglaltak. A PB a helyi iparral nem foglalkozik, sajtója megbízhatatlan a népnevelőknél elakad a helyi politika. Rengeteg az értekezlet a hét minden napján, még vasárnap is van. Az értekezletre erőszakkal toboroznak, „a párttitkár kiáll a kapuba”. A párttitkárok nagy része nem vesz részt a termelőmunkában, így nincs erkölcsi alapjuk a versenyre mozgósításhoz. „A legalapvetőbb hiba a káderekkel való türelmetlen, kapkodó bánásmód.” A városi PB az egyetemnek sokat segített a káderek kiválasztásában. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy kulturális és tömegnevelő munkája eredményesebb, mint az iparirányító. Az egyetemmel való foglalkozását a városi PB-nek megkönnyítette az egyetemi PB is, amely rendszeresen tájékoztatott az egyetemen történtekről, pl. arról, hogy a vallásról szóló előadáson tüntető köhögés, mozgolódás volt, hogy bár a profesz- szorok magatartása a hallgatókkal kapcsolatban, amióta bekapcsolódtak az ideológia képzésbe változott, de az oktatás és a nevelés még ma is szétválik. Arról nem is szólva, hogy egyesek akadályozzák a marxizmus oktatását. Mások csak beszélnek a szovjet tudományról, de eredményeit nem alkalmazzák. Ezek után nem véletlen, hogy a hallgatók között sok a téves nézet: pl. „a forradalom után nincs osztályharc”, „a parasztság azon részét, amely szüli a kapitalizmust fel kell számolni”. A munkás-paraszt gyerekekkel való foglalkozást „pelenkázásnak” nevezik.

A KV vizsgálatát végzők kiemelték, hogy Szegeden az ismeretterjesztés — különösen a történelmi és természettudományos — jól folyik. A könyvismertetésben a helyi írószövetség, az író-olvasó találkozók szervezésében az MNDSZ járt az élen. A városban húsz művészeti- és irodalmi szakkör is van, és szervezett színházlátogatás folyik. Ám ennek ellenére — úgy ítélték meg, hogy maga a városi PB, az alapszervezeti párt- és tömegszervezeti vezetők keveset foglalkoznak kulturális kérdésekkel. A DISZ pedig pénzkereseti céllal hetente kétszer tánciskolát szervez, ahelyett, hogy érdemibb kultúrmunkát végezne. Nem irányítják érdemben a kultúrcsoport- vezetőket, legfeljebb néha elmarasztalják munkájukat.

A városi PB-nak a tanácsot irányító munkája az üléseken való formális részvételre korlátozódott.210 Tény, hogy a tanács munkájából hiányzott a helyi politika megfelelő alakítása, valamennyi ülésen — a megyei utasításnak köszönhetően —

209 fehér j.; id. mű. 123. és 128. p.

210 Csm. PB Arch. 49. fond. 2. csop. 4. őe. Feljegyzés az MDP KV PTO-nak 1952. november 13-án a Szegedi Pártbizottság munkájáról.

221