Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)

V. Szeged a szeptemberi fordulat után

hosszas búcsúzkodáskor elfogyasztott új bor hatása, amikor az első század október 15-én délután beérkezett Szőregre.66 A Szegedtől mintegy fél órányira fekvő Szőreg lakosságának fele magyarokból, másik fele pedig rácokból állt. A helységben éppen verekedés tört ki a magyarok és a szerbek között. A helység lakosai reggel 9 órára a községházánál gyülekeztek, hogy az általános népfelkelésről tanácskozzanak. Itt néhány magyar lakos azt az álhírt terjesztette, hogy az e múlt éjszakán Barakovics György szőregi jegyző a helység szerb lakosainak fegyvereket osztott ki. E miatt heves vita robbant ki, amikor a jegyző mostohafia, Veinrich Ágoston, az atyja elleni hamis híresztelés miatt haragra ger­jedve káromkodásra fakadt: „...b...az ily magyarnak istenét, aki illy áll híreket kohol”. Majd egy Kertész György nevű személynek a szemébe köpött, s kérdőre vonta, hogy miért hazudik. Mivel pedig a jegyző személye egyébként is népszerűtlen volt a községben, az emberek szörnyű lárma közepette azt kiabálták, „hogy ezentúl ezen jegyző nekik többé nem kell”. A jegyző mostohafiát pedig meg akarták rohanni.67 A szörnyű lármára Követs Andor helybeli lelkész is odaérkezett, s intette híveit, hogy óvakodjanak minden törvénytelenségtől. De hiába hivatkozott „az isteni és emberi törvényekre”, intvén őket, hogy várják be inkább a járási szolgabírót, aki az ügyet eldönti —, a magyar lakosok azt követelték, hogy a jegyző mostohafiát azonnal verjék vasra, különben agyon fogják verni. A nagy veszedelem elhárítása végett valóban vasra is verték a mostohafiút, s ezzel a nép megnyugodott. Ez történt délelőtt. A Szegedről korábban elindult nemzetőrök Szőregen megálltak, hogy a hátra­maradottakat ott bevárják. Ekkor néhány magyar lakos azzal a panasszal fordult hozzájuk, „hogy Szőregh helységében rácz lakosok között múlt éjszakán alattomosan fegyvereket osztottak el, és a jegyzőnek fia a magyaroknak istenét káromolta”. Erre a nemzetőrök leugráltak kocsijaikról, és fegyvert ragadtak. Kertész György szőregi lakos vezetésével berontottak a bebörtönzött Veinrich Ágostonhoz, és „szúrásokkal kegyetlenül meggyilkolták, s szurony és kasza hegyeken az utzán lévő potsolyába belevetették”. A jegyzőnek azonban sikerült Szentivánra elmenekülnie. Közben a tömeg a szerbek házaira rontott, rabolt és gyilkolt. Valóságos hajtó­vadászatot tartott a gyepen szétfutott szerbek ellen. A rác templomot is felkutatták, „és ott nagyba romboltak”. A szerb papokat keresték, de az egyik elmenekült, a má­sikat viszont házánál találták, és combját kaszával keresztüldöfték. Nem hallgathat­juk el a szerb részről korábban elkövetett számos — ugyancsak kegyetlen — atrocitás provokáló hatását, ami a már részeg emberekben mintegy pánikot indított el, ami azután felszabadította a legsötétebb szenvedélyeket. Moczika Döme esküdtet is halálra keresték, lakását feltörték, de még időben sikerült eltűnnie. Keresztury adószedőt is megrohanták, s tőle is az elrejtett fegyvere­ket és ágyúkat (!) követelték. Szuronyok közé fogták, s csak néhány jobbérzésű em­ber szavára sikerült a haláltól megmenekülnie. Követs Andor római katolikus plé­bános élete is veszedelemben forgott, csupán azért, mert a kihágásokat igyekezett csillapítani. Azzal vádolták, hogy „a ráczokat pártolja”. A szőregi magyaroknak csak nagynehezen, sok könyörgésre sikerült a nemzetőröket rábírni arra, hogy a gyil­kolással felhagyva útjukat tovább folytassák. Az összeütközés során a szőregi szer- bek közül mintegy 15 fő vesztette életét, mire a többiek Deszkre futottak.68 Közben a kiindult nemzetőrök közül két ittas nemzetőr visszaszaladt Szegedre, és azt a hírt keltette, hogy „Szőregen csata van”, „az ottani ráczság a nemzetőröknek ellen szegült”, és az útra kelt nemzetőrök egy részét legyilkolta. Különféle ellenőriz­hetetlen rémhírek tartották mindennapos rettegésben Szeged lakosságát, és ez a hamis értesülés most ilyen helyzetben véres incidensekhez vezetett. „A városházánál 88

Next

/
Thumbnails
Contents