Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
V. Szeged a szeptemberi fordulat után
népe, mintha igazolni akarta volna Kossuth bizalmát, amellyel a várost az ország második fővárosává akarta tenni, nagyszerű fogadtatást készített számára.27 Éppen hetivásár napja volt, a bevonulási útvonalon mintegy 7000 főnyi nemzetőrség, és Szeged lakóiból mintegy 10 ezer ember sorfala között, a nép kitörő lelkesedéssel üdvözölte Kossuthot. Ágyúdörgés közepette és a nemzetőrség zenekarának kíséretében vonult be a Szabadság (a későbbi Széchenyi) téren levő Bauernfeind- házba. „Az éljenzéseknek, zenének és ágyúzásoknak nem volt hossza vége — írja Csernátony a Március Tizenötödikében —, és a temérdek nép özönle kocsisoraink után, mint a víz az odább úszó hajónak utánna, rögtön betöltve az üresült tért habjaival.”28 Kossuth sátor alatt felállított, vérszín posztóval borított, hordozható egyházi szószékre lépett, melyet a hölgyek virágzáporral árasztottak el.29 S ekkor tartotta a Bauernfeind-ház30 előtt a szegediek részéről hatalmas lelkesedéssel fogadott beszédét : „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa, mélyen megilletődve hajlok meg előtted! — Mikor Szegedhez közeledtem, sajnálni kezdém, hogy mellemből kifogyott a hang: de midőn Szeged népét látom, úgy látom, hogy nincs mit sajnálnom, mert itt többre nincs szükség, mint hogy a lelkesedés előtt mélyen meghajoljak... — Midőn én, az ország teljhatalmú biztosa, a Honvédelmi Bizottmány tagja, népfelkelést intézendő, utamban más helyekre bementem, azért mentem be, hogy lelkesedést ébresszek: de Szegedre azért jöttem, hogy itt a lelkesedést szemléljem 1 — És én mondhatatlan örömmel szemlélem Szeged népében a lelkesedést, mert veszedelem fenyegeti szegény elárult hazánkat, oly veszedelem, melyhez hasonlót évkönyveink nem mutatnak, s melynek láttára némely kicsiny hitűek a fővárosban azt mondják, hogy a magyar nemzet napjai megszámítvák. De én azt mondom: ez nem igaz! — Alkudozásba akartak ereszkedni Jellaciccal, ama gaz árulóval, kit az ármány pokoli céljainak kivitelére, arra, hogy csak nem rég visszanyert szabadságunkat és függetlenségünket kezeinkből újra kicsikarja, s a népet újra a szolgaság jármába hajtsa, eszközül szemelt ki. De én azt mondanám, hogy mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudék, elmegyek és megtekintem a népet. — És most, miután Szeged népét látom, látom szemeiben a lelkesedés szikráit, nem késem megirni a fővárosba, hogy Szeged népe az árulóval való minden alkudozás ellen ünnepélyesen tiltakozik. — Igenis, megírom, hogy miután Szegedet s népének ezreit a haza szerelmétől lelkesülve láttam, kőszirtté szilárdult keblemben a hit, hogy e haza, lépjen bár a pokollal szövetségre az ármány, mentve lesz. Krisztus mennyi országát megalapítandó a földön, egynek választottal közül azt mondá: e kőszálra építem én egyházamat; és én hasonlóan mondom, hogy Szegedre s ennek lelkes népére építem nemzetem szabadságát, és a pokol kapui erőt nem vesznek azon. — Oly hatalmasnak hiszem én a népet, hogy ha felkel és összetart, a ropogva összerogyó égboltozatot is képes fenntartani erős karjaival.” Kossuth „csodálatos művészettel játszott a tömeghangulat pattanásig feszült húrjain”.31 Beszédét így fejezte be: „Ha pedig a hadi szerencse kevésbé mosolyogna fegyverünkre, ha netalán a végrehajtó hatalom az ármány által a fővárosból kiszo- ríttatnék, azon esetre Szegedet oly pontnak tekintem, melyről a haza szabadságát, a nemzet függetlenségét megmenteni erősen hiszem.”32 83
