Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)

Előszó

ELŐSZÓ

Kerek száz esztendeje annak, hogy Reizner János A régi Szeged I. című munkájában (Szeged 1884) feldolgozta az 1848—49-es forradalom és szabadságharc szegedi eseményeit. Azóta megjelent ugyan a tárgykörből néhány figyelemre méltó kisebb-na- gyobb tanulmány, de nem készült a megközelítő teljességre törekvő, átfogó monográfia.1 Pedig azt már Reizner is kiemelte említett könyvében, hogy „e korszak Szeged történelmében kimagasló epochát képez. A város nagy napokat élt ekkor, nevezetes eseményeknek volt színtere, s a forradalom ügyét s célját már kezdetben buzgón felkarolva, annak egyik legfőbb támasza, majd utóbb a kormánynak s parlamentnak székhelye, s a döntő eseményeknek szintere és része volt; úgy hogy az ország s a világ szeme Szegedre volt irányozva”.2

„Mindenki tudja, hogy a magyar honnak van egy Szeged nevű városa, de azt nehezen tudja mindegyik, hogy ezen 50 000-es lélekkel bíró város hazafiságáról már több jeles tanúságot tett”.3 Szeged egymaga négy honvéd zászlóaljat állított ki, polgárságából pedig 27 gyalogos és négy lovas nemzetőr század telt ki. Ez a polgárság 1849. február 11-én Szeged falai alól vitézül verte vissza a szerb Theodorovié 7000 főnyi seregét. A város nemzetőrsége 1849. április 3-án elsőként hágott fel Szenttamás sáncaira.4 Szegeden még Kossuth Lajos, a kormányzó, a kormány és az országgyűlés is határozott kísérletet tett 1849 júliusában a politikai és a katonai helyzet megváltoztatására.

E heroikus küzdelmekkel teli időszak Szeged város történetének legdicsőbb lapjaira tartozik. Nem véletlen nevezte Kossuth Szeged népét „nemzetem büszkeségének”.5 Bár Szeged 1848—49-ben országos események színhelye volt, mégsem az itt zajló — és az országos szintézis keretébe tartozó — események történetét dolgoztam fel, hanem arra szorítkoztam csupán, hogy a város sorsát, vezetésének, lakosainak magatartását az országos események függvényeként vázoljam.

Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc mintegy sűrítve hozta felszínre mindazt a tervet, programot, mely az 1840-es évek reformnemességének mozgalmában békés úton elérhetőnek tűnt. Szeged már az 1830-as évektől az országszerte megindult szabadelvű reformmozgalmak szinterévé vált, az 1840-es években pedig már „majdnem vármegyei közéletet élt”.6

Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc nem érte készületlenül a várost; a nagykorúvá felnőtt nép érett volt a szabadságra. 1848 forradalmát a már polgárosodott szegedi társadalom a maga modern feszültségeivel érte meg. Vagy ahogy ezt a gondolatot Fodor István ügyvéd a város polgármesteréhez 1848. május 3-án intézett levelében megfogalmazta: „Szeged népe régtől óta megérti a kor szavát, de azt igévé tenni csak most lehetett...”7

5