Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
Szeged város azután két hét alatt összesen három alkalommal, június 25-én, július 1-én és 10-én küldte le az időközben elkészült felszerelési tárgyakat Óbecsére.88 Csermelyi és Csuha Óbecsére történt levonulási döntéséről a kormány sem tudott. Erre utal a miniszterelnök június 29-i utasítása Mészáros Lázár hadügyminiszterhez, hogy a 3. zászlóaljat haladéktalanul rendeljék vissza Szegedre. Hasonló rendelkezést kapott Csernovits Péter királyi biztos is, aki az időközben a délvidéki magyar erők főparancsnokává kinevezett Bechtold altábornagynak adta át a zászlóalj feletti vezényletet.89 Mészáros Lázár hadügyminiszter július 3-án kelt levelében tiltakozott az ellen, hogy ő lenne a felelős a 3. zászlóalj kimozdításáért. A miniszterelnöknek azt válaszolta, hogy a nevezett egységet híre és tudta nélkül szállították táborba Szeged sürgetésére, illetve azon kényszerítő körülmény folytán, hogy „az ellenség mozdulatai Óbecsének rögtöni megszállását igényelték”.90 Egyben javasolta — mivel Óbecsét, „azon igen nyomós tiszai pontot” fegyveres erő nélkül hagyni nem lehet —, hogy az akkor Szegeden tartózkodó pesti 2. honvéd zászlóaljjal váltsák fel a 3. zászlóaljat. Végül azonban Bechtold kérésére, aki az Óbecsén tanyázó önkéntes zászlóaljjal nagyon meg volt elégedve, „és jövő hadi mozgalmaknál jó sikerrel használni szándékszik” —, Batthyány Lajos miniszterelnök mégis beleegyezett a 3. zászlóalj táborban maradásába.91 így került a még nem is teljes létszámú 3. honvéd zászlóalj elsőnek a déli hadszíntérre. A miniszterelnök a Szegeden alakult honvéd zászlóalj őrnagyává és parancsnokává június 22-én Damjanich Jánost, a 61. gyalogezred századosát nevezte ki, aki az itáliai hadszíntérről mint gránátos-zászlóaljbeli tiszt sürgette áthelyezését.92 Ezt a Batthyány Lajos által történt kinevezést azután július 5-én a nádor is megerősítette. A Szegedre érkező Damjanich maga is „meglepetve hallotta zászlóaljának távozásáról szóló híreket”.93 Rögtön utánaindult Óbecsére, ahová június 25-én érkezett meg. Itt az óbecsei táborban kapta meg azután Damjanich őrnagy a miniszterelnök július 15-én kelt levelét, amelyben értesíti, hogy a zászlóaljat Bechtold altábornagy vezérlete alá rendeli, a szükséges felszerelési tárgyakat pedig rövidesen Szegedre küldeti, ahonnan a zászlóalj gondoskodjon továbbszállításról.94 Damjanich kemény kézzel teremtett rendet zászlóaljánál. Bár az őrnagy kérlelhetetlen szigora, kemény kiképzési elvei a polgári életből érkezett honvédek körében az első időkben sok ellenséget szereztek, de az újoncállományból sikerült fegyelmezett, magas harcértékű zászlóaljat teremtenie.95 A zászlóaljat páratlan szigorral tisztította meg a nem odavaló elemektől. Indokolt kérelmére az Országos Nemzetőrségi Haditanács a hadügyminiszter hozzájárulásával engedélyezte, hogy „a merőben javíthatatlanokat” a szegedi dologházba szállíttassa. Ám ekkor kiderült, hogy Szegeden nincs dologház. A várban levő, az Észak-Olaszországban elítélt politikai foglyokat őrző „deportált intézet” parancsnoka viszont nem vette át a felküldött egyéneket.98 Szeged város is tiltakozott e megterhelés ellen, és törvénytelennek tartotta „valakit vizsgálat és elítélés nélkül munkára szorítani”. Ezért intézkedést kért, hogy elbocsáthatja-e őket, vagy pedig küldje vissza zászlóaljukhoz. Végül is szeptember végén Pestre szállították őket.97 Damjanich nagy gondot fordított zászlóalja felszerelésére és ellátására is. Csuha Antal nemzetőrségi őrnagy július elején a következőket írta Szeged város polgármesterének: „...még most is sok honvéd áll éhen, minthogy elég kenyeret sem kaphatunk, mezítláb a végőr vonalon kaszával...”98 A délvidéki táborok katonaságát az első hetekben csak igen gyatrán tudták ellátni, de július végére — Damjanich 56
