Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
IV. A fegyveres harc 1848 nyarán
Mészáros Lázár hadügyminiszter június 5-én a pesti toborzás sikeréről tudósítva Szeged város közönségét, meghagyta, hogy „ha az önkéntesen ajánlkozók száma 1000 fó'nyire felmegye, ennél többet ne fogadjon be”. így a szegedi hadfogadó június 26-án jelentette, hogy a toborzást megszüntette, mivel a zászlóalj létszáma elérte az 1018 főt.53 Ehhez már a táborban csatlakoztak a Nagyváradról késve érkezett újoncok, akikkel 1146 főre emelkedett a létszám. Ebből a létszámból azonban szegedi önkéntes tudomásunk szerint csak 150 volt.54 A későbbiek során a Szegeden besorozott honvéd önkénteseket a 8. zászlóaljhoz rendelték.55 A 3. zászlóalj csak azután vált teljessé, hogy Szegedről kiindult. Hat századra oszlott, egy század teljes létszámmal — a tisztekkel együtt — 250—300 főből állt. Később azonban a súlyos veszteségek következtében létszámuk jelentősen leapadt.56 A 3. honvéd zászlóalj újoncainak felruházása égető szükségként jelentkezett. Szeged város polgármestere június 2-án kelt jelentésében azt kérte a miniszterelnöktől, hogy sürgősen küldjenek kész ruhákat, „mert az ide gyülekezett sereg oly rossz ruházatban van jelenleg, hogy a féreg elterjedésétől köztök tartani lehet”.57 Ugyanezt jelentette június 8-án a szegedi hadfogadó a hadügyminiszternek is: „Egy része a magyar őrseregbe beavatott újoncoknak nem lévén a változtatásra elegendő fehér ruhával el látva, minek ártalmas következéseitől annál inkább félhetni, minthogy az ember itt az ágyneműeknek is hijjával vagyon...”58 A Batthyány miniszterelnököt helyettesítő hadügyminiszter június 5-én mind a fegyverzetet, mind a ruházatot illetően türelemre intette a várost: „...azonban illy állapotban, midőn mindenütt csak hiányra akadván, mindent újonnan teremteni kell, lehetetlen, hogy a zászlóaljak felállítása oly folytonos rendben végbe vitessék, mint a sorezredek kiegészítése”.59 Szeged nem tehetett mást, vállalta — a hadipénztárból remélve a költségek megtérítését — „az öltözet tetőtől talpig való elkészítését”.60 A 3. honvéd zászlóalj ellátásáról — felsőbb utasítás hiányában — a város maga gondoskodott, mégpedig az összegyűjtött, részint természetbeni, részint pénzbeli adományokból.61 Korda János nemzetőrségi ezredes junius 14-én jelentette a hadügyminiszternek, hogy a szinte minden ruházatot nélkülöző honvédeknek „a szegedi had választmány polgár társaink ajánlatából be jött mennyiségből fehér ruhát, nadrágot, bakantsot, sipkát és fehér kabátot készíteni elhatározá”...62 Június 19-én pedig Vadász Manó polgármester jelentette, hogy 200 pár ing és gatya elkészítését már el is kezdték.63 Hogy az ország az ellenforradalom esetleges támadásával szemben megállhassa a helyét, mindenekelőtt pénzre volt szükség. A kormány június 17-én szerződést kötött a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal az osztrák császárság területéről mostan kitiltott magyar bankjegyek forgalomba hozatalára. A szerződés értelmében a magyar állam a banknál öt millió forint értékű aranyat és ezüstöt tesz le, s ezen ércfedezet alapján az államkincstár 121/a millió forint papírpénzt bocsát ki. Az ércfedezet előteremtése céljából Szemere Bertalan belügyminiszter a nemzethez fordult; felhívást intézett a vármegyék és a városok lakosságához, hogy adományaikkal járuljanak hozzá az ércalap megteremtéséhez.64 Szeged város május 25-i közgyűlésén ismertették Szemere Bertalan május 19-én kibocsátott rendeletét, amely „minden igaz hazafit” a haza oltárára teendő áldozatra hívott fel. A felhívás folytán a nemzetőrség összeírására kirendelt bizottmányok a város lakosait adakozásra szólították fel. Senki nem fukarkodott; sorra érkeztek a legkülönbözőbb felajánlások. „Mi készek vérünkkel s vagyonúnkkal megváltani a földet — tudósította Varga Sándor május 28-án Szegedről a Pesti Hírlapot —, mellyen kívül nincs számunkra hely...”65 53
