Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
I. Szeged város gazdasági és társadalmi fejlődése (1790–1848)
A gyár a védegyleti mozgalom alatt méginkább fejlődött, és évente három-négy ezer vég vásznat, 12—15 ezer sima térítőt festett. Az Iparvédő Egylet Szegedi Osztályát Kossuthtal együtt Felmayer Antal alapította 1843-ban. Céljuk a hazai iparpártolás volt, amit kiállításokon keresztül is terjesztettek. A szervezet tagjai becsületükre ígérték, hogy legalább hat évig az ipari termékek, mindenekelőtt textiláruk iránti szükségleteiket a lehetséges mértékig itthoni termékekkel fogják kielégíteni.65 A Felmayer-féle üzem a század közepén még lóerővel dolgozott, 25—35 segédet foglalkoztatott. Itt a szakma már a manufaktúra szakaszába hajlott, de valamit végig megőrzött a céhvilág patriarchális levegőjéből.66 Sina György és Dercsényi (János és Pál) bárók 1840-ben nagyobb gyár- és ipartelepi építkezésekbe kezdtek. Az előbbi a várostól kapott ún. Sina-telken (a mostani női klinika táján) dohánybeváltó telepet létesített, az utóbbi pedig a felső Tisza-par- ton — a város végén, a régi Eperjes szigetén, az „ingyenes dűlőben” — keményítő- és szeszgyárat („industrialis épületet”) emelt. A szeszgyár 1842-ben csődbe jutott, utána épületei üresen álltak.67 Az első szalámigyárat az 1840-es években Torossy József pesti kereskedő alapította.68 A szappanfőzéshez használt sziksó tisztítására és a földanyag eltávolítására Sandhaus vállalkozó 1845-ben Rókuson gyárat („kuknyós házat”) emeltetett.69 Szeged gazdasági életében a gyáripar — mint látjuk — 1848 előtt nem játszott jelentősebb szerepet. Az ipar céhes szervezetét megtartotta, csupán néhány manufaktúra-szerű gyár létezett. Az 1848. évi januári összeírás szerint a városban 2436 mesterember dolgozott.70 A 19. század első két évtizedében a mezőgazdasági áruforgalom konjunkturális megnövekedésének hatására Szeged fontos kereskedelmi gócponttá fejlődött. A piac kiszélesedése nemcsak a kereskedők jólétét biztosította, de fellendítette a hajózást és a fuvarozást is. A szőregi uradalom jobb kihasználása céljából épült a hajóhíd, és az 1750 öl hosszú „százlábú” híd Újszegeden. A szőregi töltés és híd gazdasági jelentősége abban állt, hogy a „Bánátot Magyarország Tiszán innen való, és Pest felé fekvő részeivel állandó száraz úttal összekapcsolták”.71 Újszeged a Tisza túlsó partján a 18. század végén kezdett kiépülni. Fejlődésének a Vedres-féle lecsapolási, gát- és hídépítési munkálatok adták meg az első nagy lehetőséget. Újszeged 1796-ban mezővárosi rangra emelkedett. Az új híd nemcsak Szeged és Újszeged fejlődésében jelentetett új korszakot, hanem a városnak a Maros—temes- közi területekkel aló közlekedésében, a gabona- és dohánytermelés fejlődésében is. Szeged lett Dél-Magyarország legelső s legnagyobb gabonapiaca.72 A kereskedelmi élet fellendüléséhez a kedvező fekvés mellett a legfontosabb tényezők közé sorolhatjuk a város privilegizált helyzetét, ami a vásárok tartását és polgárainak szabad kereskedelmét biztosította. A város hagyományos vásárai Szent György és Szent Mihály napjaihoz kapcsolódtak. Majd III. Károly 1720-ban Szent Domokos (augusztus 4.) és Szent András (november 30.) napjaira, további két országos \ásár tartására adott szabadalmat a városnak.73 Az országos vásárok mellett jelentős szerepet játszottak a szerdán és szombaton tartott hetivásárok (piacok). A piac a 19. század elejéig a Tisza partján a Látrán vagy Lajtorján tér volt. Ide torkollott a híd, amely Szegedet a Tisza túlsó oldalával és a Bánsággal kötötte össze. Mivel azonban a tiszai átkelésnél levő ősi, középkori piac szűknek bizonyult, a híd felé irányuló közlekedés útvonalában a tanácsház előtti ún. Nagypiac alakult ki, amely egészen 1879-ig a híres szegedi hetipiacok, kirakodó vásárok színhelye volt.74 Az élénk gabonakereskedelem azonban külön gabonapiacot alakított ki a városban, a Búzakertet (később Dugonics tér).75 Fényes Elek írja a század derekán: 14
