Szántó Imre: Szeged az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc idején - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 11. (Szeged, 1987)
VIII. Szeged az 1848–49-es szabadságharc alkonyán
a legfőbb beszédtéma a hadihelyzet alakulása volt. Görgey seregéről nem álltak rendelkezésre pontos adatok, a váci csata is csak szóbeszéd alapján volt ismert. A túrái vesztett csata után Perczel Mór csapatai gyors menetben Szeged felé közeledtek.118 A Délvidék felszabadításával párhuzamosan alakultak ki a minisztérium köreiben azok a tervek, amelyek arra irányultak, hogy a felszabadult területeken, elsősorban a nagykiterjedésű kincstári birtokokon összefüggő magyar településeket hozzanak létre. Ehhez a tervhez kapcsolódott a csángók hazatelepítésének régóta emlegetett terve is. A telepítések kormánybiztosává Tomcsányi János aradi főispánt nevezték ki. Kossuth régi ígéretét akarta teljesíteni, mikor a sebesült honvédek letelepítését szorgalmazta. „Szőreg, Szeged városának közelében az illy telepítésre igen alkalmas hely — írja július 23-án a pénzügyminisztériumnak a kincstári birtokra történő telepítésekről —, mivel pedig igen szívemen fekszik a sérült katonák sorsa, óhajtanám őket az álladalom pénztárának megkímélése tekintetéből is Szőregre megtelepíteni.”119 Kossuth felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy őt a szőregi állami birtok helyzetéről, s annak tartozékairól értesítse, hogy a helyismeret birtokában lehessen a telepítést elrendezni. A terv kivitelezésére azonban az események tragikus alakulása miatt már nem kerülhetett sor. A nehézségek nemcsak a harctereken lettek egyre nyomasztóbbak, hanem a politikai élet akkori központjában, Szegeden is. A miniszterek nem nézték jó szemmel, hogy a kormányzó hatáskörükbe tartozó ügyekben mögöttük intézkedik, jobb esetben legfeljebb tájékoztatja őket rendelkezéseiről. Szemere Bertalan miniszterelnök egyértelműen a kormány mellőzésének tartotta, hogy az állami tisztviselők egy része, a kormánybiztosok, főispánok közvetlenül a kormányzónak küldték jelentésüket.120 A július 24-i minisztertanácsi ülésen Kossuth Lajos azzal a tervvel állt elő, hogy ő veszi át a fővezérletet. Ezt nyilvánította egyedüli lehetőségnek, amely a tábornokok közötti egyenetlenséget megakadályozhatja. A miniszterek többsége az indítványt helyesléssel fogadta, de Duschek Ferenc pénzügyminiszter erélyesen tiltakozott ellene, és kifejtette, hogy ez nem fér össze a kormányzó állásával. A fővezér csakis Görgey lehet. Szemere Bertalan miniszterelnök annak ellenére, hogy 21-én még ő javasolta Kossuthnak, hogy bocsássa el a kormányt, és álljon a hadsereg élére, most Duschek mellé állt, de Kossuth terve ellen szavazott Csányi és Aulich is. Ezt követően Kossuth és Szemere között éles vita robbant ki, amely arra bírta Szemerét, hogy benyújtsa lemondását. Kossuthnak csak nagynehezen sikerült elérnie, hogy Szemerét mégis maradásra bírja.121 Ugyancsak július 24-én Mészáros Lázár is beadta lemondását, mert Perczel Mór kereken megtagadta annak a parancsnak a teljesítését, hogy a Pest—szolnoki útvonal mentén foglaljon állást seregével, és igyekezzék késleltetni a Haynau-vezette osztrák fősereg déli irányú előnyomulását.122 A város és főképpen a nemzetgyűlés hangulata egyre inkább Kossuth-ellenessé vált ezekben a napokban. A békepárti Szegedi Hírlap — mint említettük — nyíltan amellett kardoskodott, hogy Görgey legyen a fővezér. Ahogy közeledett az ellenség, úgy vesztett tekintélyéből a polgári vezetés, és annál inkább óhajtotta, hogy egy kemény katonai irányítás kerüljön felül, amely megvédi az ellenségtől. Az egyszerű emberek lelkesedése is lankadóban volt; megszaporodtak a felmentés iránti kérelmek. Kossuth július 25-én Aulichhal Karcagra indult, hogy ott Görgeyvel találkozzék. A találkozó ugyan nem jött létre, de július 27-én — Kossuth távollétében — a békepárti képviselők követelésére összeült a képviselőház titkos ülése, hogy megtárgyalja a Kossuth—Görgey ellentétet.123 141
